Leány junior döntő: A Vasas Akadémia a bajnok

A Nemzeti Leány Junior Bajnokság Országos "A" döntőjének fináléjában a Vasas a második félidőben fordítva győzte le a Csatát, így a pasarétiek szerezték meg az aranyérmet.

A hunbasket.hu beszámolója a torna zárónapjáról:

Ma a helyosztókkal befejeződött a leány junior bajnokság A döntője Miskolcon.

A hetedik helyért két olyan együttes csapott össze egymással, amely a nyolcasdöntőn még nem tudott mérkőzést nyerni, a Kecskemét és a Sopron. Előbbi Schlégl Odett (18 pont, 10 pattanó) hét pontjával villámrajtot vett (7-0), és végig vezetett az első negyed során (19-15). A második felvonásban hatalmas birkózás ment a csapatok részéről, de ebből is a Kecskemét jött ki jobban. A Sopron két pontot dobott hat perc alatt, így 14 pontra nőtt a differencia, amely a félidőben 16 pont volt (37-21). A fordulás után 10 pontra megközelítette ellenfelét a nyugat-magyarországi gárda, a negyedik negyedben pedig Balogh Júlia (12 pont, 16 pattanó) és Dömötör (11 pont) révén 5 pontra zárkóztak a Darazsak. Az utolsó percekben azonban 4 pont volt a legkisebb távolság a két fél között, ennél közelebb már nem ért a Sopron, így végül a Schlégl mellett Király Andrea (17 pont, 10 pattanó, 5 gólpassz, 3 szerzett labda) vezette Kecskemét szerezte meg a hetedik helyet (60-55). A Sopronnál Varga Sára (19 pont, 6-6 pattanó és szerzett labda, 4 gólpassz) teljesítménye is kiemelendő.

Az ötödik helyért a BEAC-Újbuda és a Széchenyi Akadémia mérték össze tudásukat. Az első negyed a győrieké volt, akik 9-2-vel kezdték a találkozót, és 5 ponttal álltak jobban 10 percnyi játék után (12-17). A második játékrész elején három perc alatt fordított a BEAC (22-21), majd sokat hibázott mindkét alakulat. A félidő utolsó másfél percében indultak be újra a csapatok, és a fővárosiak 4 ponttal jobban álltak a nagyszünetben (30-26). A harmadik negyedben is jó tempóban játszottak a felek, de Horváth Bianka együttese egyre nagyobb előnyre tett szert, már 10 ponttal is vezetett (42-32). A felvonás végén faragott hátrányából a Szécheny KA (42-38), de a 34. percben is még a Zana Klaudia (17 pont, 15 pattanó) vezette BEAC-nál volt az előny (46-42). Itt fordult nagyot a mérkőzés - egy perccel később már a Biczó Laura (22 pont, 17 pattanó, 5 gólpassz) vezette Győr állt jobban (46-48), és lendületből behúzták az összecsapást Gálos László tanítványai, így megszerezték az ötödik helyet.

A harmadik helyért a házigazda DVTK Akadémia a PEAC-KA Péccsel találkozott. Fej-fej mellett haladtak a csapatok az egész első negyed során, egyik gárda sem tudott a másik fölé kerekedni. A második 10 percben a miskolciak akarata érvényesült, egyre jobban elléptek a vendégektől, és volt már 8 pontos előnyük is (33-25), ami azonban háromra olvadt a nagyszünetre (40-37). A fordulás után sokáig tartotta előnyét Kiss Angelika (24 pont, 15 pattanó) és Halász Zsófia (18 pont, 6 pattanó) kosaraival a DVTK, de a harmadik negyed vége egyértelműen a mecsekaljai alakulaté volt (56-58). Az utolsó felvonás elején fordított még a Diósgyőr, de két kosarukra három jött válaszul, a végjátékban pedig Milica Vojinovic (15 pont, 5/6 tripla) és Jelena Radonjic (20 pont) is megszórták magukat pécsi oldalról, így a vendégek hozták el a bronzérmet. A hazaiaknál a Kiss-Halász duó mellett Ocsenás Flóra (7 pont, 18 pattanó) is kifejezetten hasznosan kosarazott, de a Pécsnél több jó egyéni teljesítmény akadt, Wentzel Nóra, Varga Eszter és Kovács Kitti (10 pont, 11 pattanó) produkciói is nagyon kellettek a sikerhez a Vojinovic-Radonjic kettősé mellett.

A döntőt két fővárosi együttes, a tavalyi ezüstérmes Vasas Akadémia, illetve a tavaly a BEAC-cal közös csapatban aranyérmet szerző Csata DSE vívta. Mindkét gárda hibátlan mérleggel várta az utolsó napot, és a Csata kezdett jobban, szépen végigjátszott figurák után voltak eredményesek elöl. A pasarétiek ugyan egyenlítettek, de a második felvonás is a Pálinkás Enikő (15 pont, 5 pattanó) és Mányoky Réka (17 pont, 8 pattanó, 4 gólpassz, 5 blokk) vezette Csatáé volt, amely hatpontos előnnyel mehetett a nagyszünetre (27-33). A fordulás után Tóth Orsolya, Varga Alíz (16 pont) és Sara Heljic (11 pont, 12 pattanó) kosaraival nagyon gyorsan fordult a kocka (41-36), és bár a Csata kis késéssel, de lépni tudott erre, két ponttal a Vasas várta kedvezőbb helyzetből az utolsó 10 percet (44-42). A záró játékrészben Mányoky még egyenlített ugyan, de ezt követően egyre jobban elléptek a Varga és Heljic mellett Dombai Réka (16 pont, 12 pattanó, 6 gólpassz) által "húzott" Skocovski-tanítványok, akik végül meg is nyerték az aranyérmet (62-54).
 

A vasárnapi helyosztók eredményei 

A 7. helyért
Kecskeméti KC - Soproni Darazsak Akadémia   60-55 

Az 5. helyért
BEAC-Újbuda KA/A - Széchenyi KA   51-58 

Bronzmeccs
DVTK Akadémia - PEAC - Kosárlabda Akadémia Pécs  66-74 

Döntő
Vasas Akadémia/A - Csata DSE   62-54 


Az All-Star csapat tagjai a statisztikai mutatók alapján 

Dombai Réka (Vasas Akadémia)
Mányoky Réka (Csata DSE)
Radonjic Jelena (PEAC - KA Pécs)
Kiss Angelika (DVTK Akadémia)
Varga Alíz (Vasas Akadémia) 

A döntő mérkőzés Legértékesebb Játékosa (MVP) a győztes csapatnak a hivatalos statisztika alapján legtöbb VAL pontot elért sportolója, Dombai Réka lett 29 VAL ponttal. 


A torna végeredménye 

1. Vasas Akadémia
2. Csata DSE
3. PEAC - KA Pécs
4. DVTK Akadémia
5. Széchenyi KA Győr
6. BEAC Újbuda KA
7. Kecskeméti KC
8. Soproni Darazsak Akadémia


A csapatok legjobb játékosai 

Vasas Akadémia: Tóth Orsolya
Csata DSE: Angyal Barbara
PEAC - KA Pécs: Wentzel Nóra
DVTK Akadémia: Halász Zsófia
Széchenyi KA Győr: Biczó Laura
BEAC Újbuda KA: Zana Klaudia
Kecskeméti KC: Schlégl Odett
Soproni Darazsak Akadémia: Varga Sára 

Forrás, Foto, Slide - hunbasket.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus