Nemzeti Kosárlabda Akadémia épül Pécsett

Újabb mérföldkő az utánpótlásban. Jövő év végére készülhet el a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia.

Páva Zsolt, Pécs polgármestere a mai sajtótájékoztatón azt mondta, a megyeszékhely déli városrészében legkésőbb jövő év végére készülhet el a Rátgéber László nevével jelzett Nemzeti Kosárlabda Akadémia. Hozzátette, hogy a 2014. utolsó negyedévében induló építkezések befejeztével az első, 21. századi színvonalat képviselő hazai kosárlabda utánpótlásbázis jön létre. Egy új kosárlabdacsarnok épül három pályával és 400 ember befogadására alkalmas állandó lelátóval, valamint két bővíthető mobil lelátóval. A beruházás részeként kiszolgáló-létesítményeket is kialakítanak, és új kollégiumi szálláshelyek is lesznek. "Reméljük, hogy a létesítménnyel Pécs a hazai kosársport fővárosává válhat, és a városban folyó utánpótlásképzéssel nagyot tud előrelépni a sportág a nemzetközi porondon is" - tette hozzá Páva Zsolt.

Vígh László kormánybiztos, a Nemzeti Sportközpontok (NSK) főigazgatója azt mondta, hogy korábban soha nem volt a majdani pécsihez fogható kosaras létesítmény hazánkban, így mérföldkőnek számít a beruházás, s új utat nyit a magyar kosárlabdasport előtt. "A baranyai megyeszékhely lesz a sportág első magyarországi utánpótlásbázisa, de a kormány tervei szerint a sikeres indulást követően másutt is kialakítanak hasonló akadémiát, akadémiákat" - jelentette ki.

A létesítményt annak megépítése után üzemeltető NSK főigazgatója kifejtette: egyszerre három pályán folyhat majd az edzés az új központban, de jó idő esetén szabadtéri pályákat is igénybe vehetnek a kosarasok. Beszámolt arról, hogy az épületben a ma elérhető legmodernebb technológiák alkalmazásával gondoskodnak a világításról és a klimatizálásról, s a létesítmény fenntartása is gazdaságos lesz.

Rátgéber László, az új akadémia leendő vezetője úgy fogalmazott: az új munkacsarnok és kollégium létesítése kiemelkedően fontos a hazai kosársport fejlesztése szempontjából.

A Pécsett jelenleg is több helyszínen működő Rátgéber Akadémia három év alatt az ország egyik legnagyobb utánpótlásbázisává nőtte ki magát. Képzési rendszerén belül jelenleg hétszáz gyerek sportol, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége pedig hivatalos akadémiaként akkreditálta.  Az intézmény programja három alappillérre épült: a tömegesítésre, a minőségre és a modern létesítményre. Rátgéber László ehhez kapcsolódva korábban elmondta, hogy a létszám további jelentős növelése már nem szerepel a célok között, a jövőben elsősorban a kiválasztásra, a minőségre, a kiváló adottságokkal rendelkező gyerekek tehetséggondozására összpontosítanak.

 

Forrás - mti
Foto, Slide - pecsma.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus