"Összetartott" az Universiade-válogatott

Múlt héten, a Vasas pasaréti csarnokában volt az első összetartása a koreai Universiade-ra készülő magyar női együttesnek a szakvezető, Sterbenz Tamás és segítője, Horváth József vezetésével.

Az első összetartáson jó néhány az Amatőr Női Bajnokságból (ANB) érkező játékost is tesztelhetett a szakvezetés, akadtak viszont hiányzók, részben mert még az Egyesült Államokban tartózkodtak, részben pedig mert sérültek, vagy a felnőtt válogatottal a magyar-román rendezésű Eb-re készülnek.

Az összetartáson Mansaré Manty és Koch Dóra Győrból, Baksa Bettina és Vukov Szonja az MTK-ból volt jelen. Az ANB-t megnyerő BEAC-ot Brixel Mónika és Szabó Flóra képviselte, az ott ezüstérmet szerző, az egyetemi bajnokságot megnyerő TFSE-ből Karlócai Júlia, a térdsérüléséből már gyakorlatilag felépülő Mányoky Judit, valamint Miháczi Dia és Németh Alma, Szegedről Martonosi Zita, a DEAC-ból pedig Göttlinger Anna. Egy az Egyesült Államokban tanuló játékos, Hegedűs Janka is részt vett az összetaráson.

A felnőtt keretből Raksányi Krisztinát, Szamosi Amadeát és Zele Dorinát veheti majd számításba a szakvezetés, továbbá két, szintén az Egyesült Államokban tanuló játékost, Fejes Fruzsinát és Balla Dorottyát, valamint a sérült pécsi Pap Reginát.

A csapat június 7-től 10 napon át Sopronban edzőtáborozik, ahol a tervek szerint megtekinti a felnőtt válogatott Európa-bajnoki találkozóit. A soproni másfél hetet követően jön az első keretszűkítés. A június végi utazás előtti "utolsó simításokat" majd a fővárosban végzik el a június végi utazás előtt.

A tervek szerint a csapat majd összeméri erejét az U20-as válogatottal, valamint a bosnyákokkal, és próbál majd edzőmeccset, edzőmeccseket lekötni kint, Koreában a torna helyszínén más csoportokban szereplő válogatottakkal.

A mieink a házigazda koreaiak mellett Mozambikkal és Kanadával vannak egy csoportban.  

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus