Pécsett startol Európa legrangosabb utánpótlás-sorozata

A Rátgéber Akadémia lesz a házigazdája az U14-es, illetve U18-as EYBL pécsi állomásának pénteken, valamint szombaton. 

Az EYBL (European Youth Basketball League) Európa legrangosabb, a FIBA Europe által is elismert utánpótlás-versenysorozata, melyben a 21 résztvevő ország csapatai versenyeznek. Az U14-es korosztály Pécsett kezdi a megmérettetést, a házigazda a Rátgéber Akadémia lesz.

„Akadémiánk filozófiája, hogy csapataink rendszeresen nemzetközi szinten mérettessék meg magukat. Ezért nagy örömünkre szolgál, hogy házigazdái lehetünk egy olyan rangos európai versenysorozatnak, mint az EYBL” – mondta el Rátgéber László, az U14-es korosztály első fordulóját megrendező Rátgéber Akadémia vezetője. „Amellett, hogy a magyar csapatok nagyon hasznos, a fejlődésük szempontjából fontos mérkőzéseket játszhatnak majd olyan erős együttesek ellen, mint például a Belgrád vagy a München, akadémiánk szeretne kiváló házigazdája lenni a sorozat nyitányának.”

A tornán a Rátgéber Akadémián kívül részt vesz a TS Jahn München, a Zsíros Akadémia, az Inter Bratislava, a BK NH Ostrava, a Szolnoki Olaj KK, a Debreceni Kosárlabda Akadémia, a Mobitelco Cluj-Napolca és a Flash Beograd csapata.

A Rátgéber Akadémia U14-es, U16-as, U20-as fiú csapata fog részt venni az EYBL-ben. Az U16-osok szerb, cseh, szlovák és román csapatokkal mérkőznek majd, míg az U20-as csapat Rigába, Kaunasba és Moszkvába utazik majd Európa legrangosabb utánpótlás-versenysorozata keretében.

A Rátgéber Akadémia U18-as csapata szintén megméretteti magát nemzetközi színtéren, a Regional Youth Basketball Games versenysorozat révén a délszláv térség komoly kosárlabda-tradíciókkal rendelkező együttesei ellen lép majd pályára. A sorozat első fordulójának házigazdája ugyancsak a Rátgéber Akadémia lesz augusztus 29-én, szombaton. Augusztus utolsó hétvégéje tehát igazi nemzetközi kosárlabdaünnep lesz Pécsett, ahol Európa fiatal tehetségei bemutatkozhatnak a kosárszerető közönségnek.

A versenysorozat fő támogatói a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége, a Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség és Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata.

Az U14-es EYBL programja:

Augusztus 28., péntek
Helyszín: Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
9.00 Debreceni Kosárlabda Akadémia-Inter Bratislava
11.00 Rátgéber Kosárlabda Akadémia-TS JahnMünchen
13.00 Zsíros Akadémia-BK NH Ostrava
15.00 Szolnoki Olaj KK- CS U-Mobitelco Cluj-Napolca
17.00 KK Flash Beograd- Rátgéber Kosárlabda Akadémia
19.00 TS JAHN München- Debreceni Kosárlabda Akadémia
Augusztus 29., szombat
Helyszín: Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
9.00 BK NH Ostrava- KK Flash Beograd
15.00 Rátgéber Kosárlabda Akadémia- Debreceni Kosárlabda Akadémia
Helyszín: TÁSI Csarnok
11.00 Inter Bratislava- Szolnoki Olaj KK
13.00 CS U-Mobitelco Cluj-Napolca- Zsíros Akadémia
15.00 KK Flash Beograd- TS JAHN München
17.00 BK NH Ostrava- Inter Bratislava
Augusztus 30., vasárnap
Helyszín: Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
9.00 TS JAHN München- CS U-Mobitelco Cluj-Napolca
11.00 Debreceni Kosárlabda Akadémia- BK NH Ostrava
14.00 CS U-Mobitelco Cluj-Napolca- Inter Bratislava
Helyszín: TÁSI Csarnok
9.00 Zsíros Akadémia- Szolnoki Olaj KK
13.15 KK Flash Beograd- Zsíros Akadémia
15.00 Szolnoki Olaj KK- Rátgéber Kosárlabda Akadémia

A Regional Youth Basketball Games programja:

Augusztus 29., szombat
Helyszín: Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
11.00 Rátgéber Akadémia (U18) – Spartak Subotica
13.00 Novi Sad-Osijek
17.00 A két vesztes mérkőzése
19.00 A két győztes mérkőzése

fotó: szekesfehervar.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus