Somogyi Ádám MVP lett egy rangos nemzetközi tornán

A Torrelodones nyerte az U18-as Biella Nemzetközi Kupát: a Vasas-nevelés, a második éve spanyol honban edződő Somogyi Ádám lett az MVP.

A Vasas Akadémia facebook-oldaláról:

A Torrelodones Kosárlabda Klub a múlt hétvégén egy újabb trófeával gyarapította gyűjteményét junior korosztályban. A madridi együttes a BonPrix International Cup-on vett részt Biellában, egy olyan versenyen, ahol rajtuk kívül még három másik csapat szerepelt – a német, felnőtt szinten stabil Euroliga-résztvevő BroseBaskets Bamberg, valamint két olasz együttes, a Pallacanestro Biella és patinás Treviso Basket.

Az elődöntőben a Torrelodones 84:77-es végeredménnyel kerekedett felül a Biella Pallacanestro csapatán, ami azt jelentette, hogy a döntőbe jutottak, ahol egy másik olasz csapattal találkoztak. A Treviso Basket elleni párbaj nagyon kiegyenlített volt. A madridi együttes kihasználta az első negyedben megszerzett 10 pontos előnyét, és egészen a mérkőzés végig tudták tartani ezt a különbséget, így a végeredmény 65:58 lett.

A döntőben nyújtott teljesítményéért Manuel Ramírez vezetőedző kiemelné Óscar Jiménezt, egy volt Estudiantes-játékost, aki 23 pontot, 9 lepattanót és 26 VAL-t hozott össze, de Somogyi Ádám kapta a Torna MVP címet, aki a 20 pontot dobott, közte 6 triplával, továbbá 7 lepattanót szedett össze, 22 val-ig jutott, és az sem mellékes, hogy 8 kísérlet kell csak neki a sikeres 6 hármashoz, ami 75 %-os mutatót jelent!

Forrás, Foto, Slide - Vasas Akadémia facebook-oldala

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus