Szenzációs tornagyőzelem Eszéken

A Regional Youth Basketball Games nevezetű nemzetközi tornán a Rátgéber Akadémia U18-as csapata bizonyult a legjobbnak. 

A Rátgéber Akadémia tudósítása:

A nemzetközi, négy csapat (Eszék - Horvátország, Újvidék - Szerbia, Tuzla - Bosznia és jómagunk) részvételével zajló Regional Youth Basketball Games U18 eszéki fordulójában érte el a fantasztikus tornagyőzelmet junior csapatunk. 

A győzelem elérését különösen értékessé teszi, hogy a 8. percben az addig három regionális bajnoki meccsén kereken 40 pontos átlagot hozó Kucsora Csabának kiment a bokája és már nem is tudott visszamenni a pályára.

Csapatunkat azonban nem zavarta meg a legponterősebb játékosunk kiesése, és szervezett és harcos csapatvédekezéssel, valamint jó dobóteljesítménnyel 44-30-ra vezettünk a félidőben!

Bíró Levente káprázatos assziszt passzaival (17!) tartottuk előnyünket, de a 4. negyed elején úgy tűnt, hogy a sok eladott labda miatt a szerbek fordítani fognak. Szerencsére ez csak egy pillanatra sikerült nekik. A fantasztikus napot kifogó, de faultproblémával küszködő Bíró visszacserélésével és Benke Krisztián utolsó perces két hármasával nagy izgalmak után sikerült megnyerni a meccset és ezzel együtt a tornát is.

Novi Sad - Rátgéber Akadémia 66 - 70
Bíró 6 , Balázs 11, Kucsora 10, Szavay-, Riskó 15 cs: Bálint 11,Benke 15, Soós 4, Geiger -, Fülöp -

Óriási elismerést érdemel a csapat összes tagja! Reméljük, Kucsora Csaba sérülése nem komoly, jobbulást kívánunk.

Csapatunk csütörtökön már újabb nemzetközi feladatok előtt áll, Lettországba, Rigába repül, ahol az U20-as EYBL (European Youth Basketball League) első fordulóját játsszák.

A torna bronzmérkőzésének az eredménye: Vrejdnosnice Osijek - Sloboda Tuzla 79-72

Elődöntők:
•    Vrijednosnice Osijek (Eszék - Horvátország) - Rátgéber Akadémia (Magyarország) 68-82
•    Novi Sad (Újvidék - Szerbia) - Sloboda Tuzla (Bosznia) 87-75

Mi a véleményed?