Szerb szakmai vezető a fehérvári utánpótlásban

Szinisa Szavovics személyében szerb szakember fogja össze a Dávid Kornél Korsárlabda Akadémián zajló munkát, a fehérvári fiatalok már megkezdték a felkészülést - számol be az információról a bajnokokvarosa.hu portál.

Új szakmai vezető, a szerb Szinisa Szavovics vezetésével kezdték meg a felkészülési időszakot a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia csapatai. Az szerb szakember az elmúlt években a KK Zombor szalmai munkáját felügyelte, a jövőben pedig az Alba Regia SC szakmai vezetőjeként koordinálja a klub utánpótlás nevelő munkáját.

Három napja érkeztem Székesfehérvárra, egyelőre ismerkedem az itteni viszonyokkal, az első benyomásaim nagyon kedvezőek. A magyar kosárlabda szerintem készen áll arra, hogy egy magasabb szintre lépjen, ehhez azonban elengedhetetlen a jó utánpótlásképzés. Én ebben próbálok majd segíteni, a magyar csapatoknál ugyan jó tempójú, erős edzések vannak, de ezzel együtt is változtatni kell néhány megszokott metóduson, sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni a technikai képzésre, az egyéni foglalkozásokra.

A Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia csapatai a hét eleje óta dolgoznak a Videoton Oktatási Központban, az izzasztó hőség ellenére pörgős, kemény edzéseken vesznek részt a fehérvári fiatalok.

Elég korán és elég erős ütemben kezdtük a felkészülést, jelenleg 7 csapatunk hat csoportban dolgozik, az U18-as és az U23-as keret ugyanis most közösen készül. A nyár folyamán minden korosztályunk utazik majd felkészülési tornára, főleg Szlovákiában és Szerbiában lépnek majd pályára fiataljaink – tudtuk meg Salamon Endrétől, a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia szakmai vezetőjétől.

Az akadémia őszi programjában a Vodafone Sportcentrum felújítása szerencsére nem okoz majd komoly zavart, Salamon Endre elmondása szerint a fiatalok a Videoton Oktatási Központ mellett.

Forrás: bajnokokvarosa.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus