Szerdán indul az U18-as 3X3 világbajnokság

Szerdán kezdődik Kazahsztánban az U18-as 3X3 világbajnokság - a lányok és a fiúk mezőnyében is ott lesz a magyar válogatott.

Június elsején, szerdán kezdetét veszi Kazahsztánban az U18-as 3X3 világbajnokság, amely 5 napon át, egészen vasárnapig tart majd Astanában. A lányok és a fiúk mezőnyében is ott lesz a magyar válogatott természetesen.

A lányoknál a tavalyi, debreceni korosztályos vb-n bronzérmet, Fehéroroszországban pedig a korosztályos Eb-n aranyérmet nyerő válogatottból a Szolnoki Sportcentrum kadettcsapatának húzóembere, a 17. életévét mindössze 3 napja betöltő Kányási Veronika maradt hírmondónak - ő egyébként a világranglista vezetője az U18-as lányoknál a ranglistapontok alapján. A junior korosztály egyik legjobbja, a másfél hete az Atomerőmű KSC Szekszárd A-csoportos csapatához szerződő, korábban a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémiánál játsszó és mindössze 16 és fél éves Gereben Lívia többek között az U18-as országos döntő pontkirálya lett. Mérész Beatrix még nála is fiatalabb (1999 decemberében született), de a Vasas Akadémia junior csapatában is fontos szerepet játszott, és kapott lehetőséget az NBI/B-ben szereplő felnőtt keretnél is. A "korelnök" a 18 éves Török Ágnes, aki a győri Széchenyi Kosárlabda Akadémia játékosa, plusz a CMB Cargo UNI-Győr felnőtt csapatában is játszott idén átlagosan 11 percet. Az "új" nevek közül egyébként az 5-5 elleni változatban Török az U18-as válogatottnak volt tagja tavaly nyáron, Mérész és Gereben pedig a korosztályos Eb-n hetedik helyet elérő U16-os nemzeti csapatban kaptak helyet.

A szakvezető továbbra is Földi Attila, ő irányítja a női együttest.

A hölgyek az első sorszámot kapták, de ez nem feltétlenül a pontos erőviszony meghatározása - a tavalyi eredmények mutatják ezt, hiszen a 18-as sorszámot kapó Franciaország nyert végül, de a fiba.com az öt legesélyesebb válogatott között emlegeti a magyart is. A mieink csoportellenfelei Izrael, Csehország, Venezuela és Németország lesznek az A-jelű ötösben. Izrael tavaly pont a magyarok mögött végzett a negyedik helyen, miután a bronzmeccsen megvertük őket, a fehéroroszországi Eb-n pedig harmadikok lettek - tőlük két játékos maradt a tavalyi csapatból, és a fiba.com az öt legérdekesebb csoportmeccs között említi az ellenük lejátszandó mérkőzést. A csehek és a németek is Top10-ben végeztek Debrecenben, utóbbiaknál van a csoport legmagasabb játékosa is. Az első két együttes megy tovább a vasárnapi negyeddöntőbe.

A feladat nem egyszerű, de nem is megoldhatatlan, hiszen a felkészülés nagyon jól sikerült: ebben a hónapban Poszonyban és Brnóban is tornagyőztes lett a magyar csapat. Szlovákiában még csak Török Ágnes volt ott a mostani keretből, Csehországban viszont már jelenlegi felállásban nyertek a lányok, a felvezetés tehát biztató volt.

A pontos program a csoportmeccsekre magyar idő szerint:

2016. június 1., szerda
10:10 Magyarország - Izrael
11:40 Németország - Magyarország

2016. június 3., péntek
09:55 Csehország - Magyarország
11:25 Magyarország - Venezuela
 

A fiúknál a tavalyi debreceni vb-hez képest a Szombathelyi Kosárlabda Akadémia legjobbja, Durázi Krisztofer maradt (aki egyébként a tavaly a B-divíziós Eb-n ötödik helyen végző U18-as válogatottnak tagja volt az 5-5 elleni ágazatban is), a másik három helyen ez a gárda is kicserélődött. A Budapesti Honvéd juniorcsapatának húzóembere, a fővárosiak NBI/B-s felnőtt csapatában is már majdnem 23 percet átlagoló Kerpel-Frónius Gáspár az egyik bekerülő, az Atomerőmű SE-nél pallérozódó Gulyás Milán a másik, a Soproni Sportiskola játékosa, Füzi Róbert pedig a harmadik - ők egyébként mindannyian 17 évesek jelenleg, ezzel a mieink a legfiatalabbak a csoportban.

Itt sem volt változás a vezetőedző személyében, a válogatottat Szarvas Gábor irányítja.

A magyar csapat a negyedik kiemelést kapta, de mint erről volt szó a lányoknál, ez a sorrend nem minden. Ránézésre elég nehéz ötösbe kerültek a fiúk, hiszen a D-csoportban a tavalyi világbajnok Új-Zéland mellett a tavalyi negyedik helyezett Spanyolország, a Debrecenben 10. helyen végző Brazília, illetve a Fülöp-szigetek lesznek majd az ellenfelek. Azt is hozzá kell tenni, hogy itt azért egy-egy év alatt sok helyen cserélődnek a csapatok - a címvédőnél ott lesz a 205 centi magas Tai Wynyard, aki tavaly az egész torna MVP-je lett, a Fülöp-szigeteki együttesben azonban már nem szerepel a tavalyi vb egyik nagy sztárja, Kobe Paras. Nem lesz egyszerű a legjobb kettő közé kerülni a negyeddöntőbe kerüléshez.

A srácok felkészülése hasonlóan jól sikerült, mint a lányoké: a pozsonyi és a Brnóban megrendezett nemzetközi tornát is megnyerték, ráadásul ők mindkétszer majdnem teljesen a mostani felállásban szerepeltek, Máriás Gergellyel kiegészülve hozták az első helyeket.

A pontos program a csoportmeccsekre magyar idő szerint:

2016. június 2., csütörtök
13:30 Magyarország - Brazília
14:30 Spanyolország - Magyarország

2016. június 4., szombat
13:30 Új-Zéland - Magyarország
14:30 Magyarország - Fülöp-szigetek

A mérkőzésekről nagy valószínűséggel lesz élőképes stream, ezt meg is osztjuk majd, illetve természetesen a magyarok mérkőzéseiről beszámolunk.


Foto, Slide - B33 Tour facebook-oldala

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus