U16-os EYBL-tornát rendez hétvégén Székesfehérvár

A rangos utánpótlás-tornára kilenc csapat érkezik, közte a Szeged, a Szolnok és a Rátgéber Akadémia fiataljaival. 

(Aki szeretne a magyar irányítással működő Közép-Európai Ifjúsági Liga (CEYBL) eseményeiről naprakészen tájékozódni, annak ajánljuk a szervezet hivatalos facebook oldalát, IDE KATTINTVA)

A kedd délelőtti sajtótájékoztatón Balássi Imre, az Alba Regia SC elnöke örömtelinek nevezte, hogy a mostani hétvégén újra egy nívós utánpótlás kosárlabdatornát rendezhetnek meg Székesfehérváron. „Alapvetően két okból tartom roppant lényegesnek az előttünk álló sporteseményt. Egyrészt jelzi a folyamatos kapcsolattartást azokkal a külföldi csapatokkal, akikkel meg szeretnénk mérkőzni, másrészt kiváló helyzetképet kaphatunk a képzési rendszerünkről. A játékosainkon kívül az edzői stábunk tagjai is értékes információkat szerezhetnek ellenfeleink szakmai hátteréről.” – mondta Balássi Imre, aki azt is hozzátette, hogy minél több nemzetközi eseményt szeretnének Székesfehérvárra hozni a jövőben.

Székesfehérvár alpolgármestere, Mészáros Attila beszédében köszönetét fejezte ki az Alba Regia SC-nek, illetve a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémiának, hogy ismét rangos nemzetközi kosárlabda eseménynek lehet a házigazdája a város. „A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége által építetett új sportcsarnok, valamint a Székesfehérváron már meglévő infrastrukturális háttér is azt a célt szolgálja, hogy a helyi fiataloknak minél jobb minőségű pályákat biztosítsunk az edzésekhez, a mérkőzésekhez és a komoly nemzetközi rendezvényekhez. Pontosan ezért tartom nagyon lényegesnek, hogy a tavalyi U14-es torna után ezúttal az U16-os korosztály tehetségei mérettethetik meg magukat Székesfehérváron az EYBL-sorozatban. A torna nívójáról mindent elmond, hogy neves magyar és külföldi együttesek tagjai lépnek majd parkettre. Bízom benne, hogy megállják helyüket a székesfehérvári fiatalok, és jó eredményeket érnek el!” – zárta gondolatait Mészáros Attila.

Dávid Kornél, az akadémia névadója és alapítója kiemelte, hogy a hétvégi torna elsősorban a tanulást és a fejlődést szolgálja. „Nagyon fontosnak érezzük, hogy az akadémián pallérozódó tehetségek minden esztendőben komoly nemzetközi tornákon bizonyíthassanak. Ilyenkor remek alkalom kínálkozik arra, hogy a kosarasaink a saját bőrükön tapasztalják meg, hogy hol tartanak hozzájuk képest az ellenfelek. Ezen kívül az edzőink is tanulhatnak a külföldi mintákból, amelyeket akár alkalmazni is tudnak majd a jövőben. Bízom benne, hogy ezeknek a tornáknak köszönhetően az eredményesség szempontjából is folyamatosan fejlődni tudunk!” – közölte Dávid Kornél.
 
Matus Gábor, a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia sportigazgatója, a hétvégi esemény versenyigazgatója elmondta, hogy Székesfehérvár már második alkalommal lehet EYBL-utánpótlás kosárlabdatorna házigazdája. „Folyamatosan bővítjük azokat a korosztályokat, akik bekapcsolódhatnak ebbe a nagyszabású versenysorozatba. Reményeink szerint a minél több nemzetközi mérkőzés segítségünkre lesz játékosaink töretlen fejlődésében.” – mondta Matus Gábor, aki célként tűzte ki, hogy a klub minél több olyan játékost adjon a korosztályos válogatottakba, akik később a felnőtt nemzeti csapat erősségei lehetnek.

„U16-os csapatunk az elmúlt évben tizennyolc, míg ebben az esztendőben már hét nemzetközi mérkőzést játszott le itthon és külföldön egyaránt. A fejlődésünk szempontjából nagyon lényeges, hogy más nemzetek kosárlabda-kultúráját fel tudjuk térképezni. Úgy gondolom, hogy sok újdonsággal szolgálhat számunkra ez a háromnapos rendezvény, hiszen többek között kazah, finn, román és szerb csapatok és képviseltetik magukat. Játékosaimhoz hasonlóan én is nagy érdeklődéssel várom a pénteki nyitányt.” – tette hozzá Peresztegi Nagy Ákos, a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia fiú szakág szakmai vezetője, az U16-os együttes vezetőedzője.

forrás és fotó: sport.szekesfehervar.hu

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus