U17-es bravúrgyőzelem - szakszemmel

Káprázatos bravúrral kezdte világbajnoki szereplését U17-es leány válogatottunk, amely hosszabbításos csatában Kanadát verte bemutatkozó mérkőzésén. A szakvezető, Mészárosné Kovács Andrea értékelte a találkozót. 

 

"Jól indult a mérkőzés, az első negyedben kiválóan tartottuk a rendkívül jó fizikai adottságokkal rendelkező - két évvel ezelőtt VB bronzérmet szerző - kanadai lányokat. Az első félidőben kapott 27 pont is mutatta a lányaink eltökéltségét, hogy nem engedik könnyű kosarakhoz jutni ellenfelüket.

A nagyszünetben ugyan megbeszéltük, hogy gyorsítani kellene támadójátékunkat, de sajnos ez a kanadaiaknak sikerült és két-három könnyen szerzett kosárral felzárkóztak és innentől teljesen nyitottá vált a találkozó. A negyedik negyedben próbálkozunk először zónavédekezéssel, ami eleinte hatékony volt. A későbbiekben azonban Carleton többször tiszta hárompontos dobáshoz jutva harcolta ki Kanadának a hosszabbítást.

Az utolsó öt percben még egy utolsó hárompontossal Carleton még borzolta a lelkes magyar szülők idegeit, de lányaink magabiztos büntetőzéssel megnyerték a mérkőzést! Sokat kivett a csapatból a késő esti hosszabbításos csata, de ezzel együtt ma is győzelmi célokkal megyünk pályára a cseh csapat ellen."

A mérkőzés összefoglalója ITT

Fotó/slide: MKOSZ/Sándor Ádám

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus