Vasas arany a nemzetközi U16-os tornán!

Óriási magyar sikerrel zárult a Vasas Akadémia idei nemzetközi kupasorozata. A kadet korosztály számára rendezett kiváló hangulatú tornán végig magas volt a színvonal, csak az utolsó mérkőzésen dőlt el a dobogós helyezések sorsa - tájékoztatott bennünket a klub vezetősége.

 

Ötödik lett a Bosna Sarajevo, mely – némi meglepetésre – kikapott a „B csapattal” érkező litván Sabonis Akadémiától.

 

Az első három helyen körbeverés történt. Ennek vesztese az egyik top kategóriás szlovén csapat, a Helios lett, mely a legjobb alkatú együttes volt a tornán. Ezüstérmes lett a EYBL résztvevő finn ToPo Helsinki. Az északiak kiválóan kamatoztatták a nemzetközi porondon szerzett tapasztalataikat.

 

A pasaréti tornák történetében először lett aranyérmes a Vasas Akadémia, mely az utolsó mérkőzésen – a szükséges pontkülönbségnél is nagyobb aránnyal - győzni tudott az esélyesebb Helios ellen! Besenyői Andrea és Berényi Sándor legénysége napról napra javuló tendenciát mutatott, így bizakodva várhatja a két hét múlva kezdődő országos döntőt.


 

MKB-EUROLEASING INTERNATIONAL CUP U16 -2013 - EREDMÉNYEK

 

RÉSZTVEVŐK

 

Bosna Sarajevo (Bosznia és Hercegovina)

 

KK Helios (Szlovénia)

 

Sabonis Basketball Center (Litván)

 

ToPo Helsinki (Finnország)

 

Vasas Akadémia (Magyarország)


 

KÖRMÉRKŐZÉSEK

 

Vasas Akadémia – Sabonis BC                              107:64 ( 31:11, 23:12, 28:17, 25:24 )

 

Legjobb dobók: Szanthoffer 28, Ács 17, Buzsáki 13/9, Pável 10/3, ill. Mickus 15/3, Zutkis 12.

 

ToPo Helsinki – Bosna Sarajevo                     57:53 ( 14:14, 19:11, 13:20, 11:8 )

 

Jokinen 14, Raitanen 12/3, Laine 11/3, ill. Sijercic 15/3, Susa 14/6, Ahmedovic 10.

 

Sabonis BC – KK Helios                    70:80 ( 18:22, 19:17, 10:20, 23:21 )

 

Zutkis 19, Skupeika 16/3, Aleksynas 14/6, ill. Hadalin 27, Ozegovic 18/6, Drglin 11.

 

 

 

Bosna Sarajevo – Vasas Akadémia                       43:102 ( 10:26, 20:19, 7:30, 6:27 )

 

Ahmedovic 11, Sijercic 10, ill. Bordács 17/9, Mokos 16/3, Szanthoffer 12, Ács 12, Buzsáki 9/9.

 

Sabonis BC – ToPo Helsinki                47:86 ( 10:22, 8:22, 17:28, 12:14 )

 

Staniulis 11, Skupeika 10/3, ill. Leikas 13/9, Raitanen 13/6, Laine 12, Oksa 12, Jokinen 11, Kantonen 10/3.

 

KK Helios – Bosna Sarajevo                72:57 ( 13:16, 13:17, 24:15, 22:9 )

 

Ozegovic 23/9, Kosir 8/3, Drglin 8, ill. Sijercic 18/3, Kanlic 14/12, Susa 10/6.

 

ToPo Helsinki - Vasas Akadémia             74:66 ( 15:22, 19:20, 22:14, 18:10 )

 

Laine 18/6, Leikas 13/3, Raitanen 10/3, Jokinen 10, Oksa 10, ill. Pável 19, Bordács 19, Boros 8.

 

KK Helios – ToPo Helsinki                73:60 ( 21:13, 14:14, 18:18, 20:15 )

 

Hadalin 16, Naric 11, Kosir 10/9, Drglin 10, ill. Laine 12/9, Raitanen 12/6, Oksa 12.

 

Bosna Sarajevo – Sabonis BC                57:81 ( 12:20, 12:20, 24:21, 9:20 )

 

Sijercic 28/3, Susa 11/3, ill. Kavaliauskas 19/9, Urbonas 16/6, Zutkis 14, Skupeika 13, Aleksynas 11.

 

Vasas Akadémia – KK Helios                81:54 ( 21:16, 16:9, 24:15, 20:14 )

 

Boros 34, Kiss 19, Mokos 10/6, ill. Drglin 14, Ozegovic 11.


 

A TORNA VÉGEREDMÉNYE:

 

  1. Vasas Akadémia        4    3    1    356:235

  2. ToPo Helsinki            4    3    1    277:239

  3. KK Helios            4    3    1    279:268

  4. Sabonis BC            4    1    3    262:330

  5. Bosna Sarajevo        4    0    4    210:312


 

EGYÉNI DÍJAZOTTAK

 

MVP – Ozegovic, Gaber (KK Helios)

 

Legjobb dobó – Sijercic, Amin (Bosna Sarajevo) – 71 pont

 

Legjobb védő – Mokos Dániel (Vasas Akadémia)


 

ALL-STAR CSAPAT

 

Laine, Tuomas (ToPo Helsinki)

 

Pável Dániel (Vasas Akadémia)

 

Boros Márk (Vasas Akadémia)

 

Raitanen, Remu (ToPo Helsinki)

 

Hadalin, Tjaz (KK Helios)


 

A CSAPATOK LEGJOBBJAI

 

Susa, Ramiz (Bosna Sarajevo)

 

Zutkis, Matas (Sabonis BC)

 

Drglin, Matej (KK Helios)

 

Leikas, Ville (ToPo Helsinki)

Bordács Soma (Vasas Akadémia) 

 

Fotó: mkosz.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus