Véget ért a Decathlon B33 Tour zalaegerszegi döntője

Az idei évben is Zalaegerszegen rendezték a Decathlon B33 Tour ELITE kategóriájának döntőjét.


Az idei évben is Zalaegerszegen rendezték a Decathlon B33 Tour ELITE kategóriájának döntőjét. A három selejtezőből 12 csapat került a döntőbe, hogy a győztes az 1.000 eurós fődíj mellett, kvalifikálja magát a World Tour Masters-re Prágába.

Ennek megfelelően a nemzetközi viszonylatban is nagy erős ELITE mezőnyben – a két csapattal is bejutó magyar válogatott mellett - szerb, lengyel, cseh, szlovén csapatok indultak, akik közül többen is a legszűkebb világelitbe tartoznak. A legjobb példa a 2014-es tokiói vb 3x3 World Tour Masters döntőjét nyerő, ezúttal Al Wahda néven induló Novi Sad, aki tavaly az első helyet szerezte meg a B33 Touron.

A délelőtti napsütésben a profi csapatok mellett szép számmal jelentek meg amatőr csapatok is, illetve az idén először megépített lelátókon sok érdeklődő néző is helyet foglalt. Az ELITE kategóriában már amegrendezett csoportmérkőzések igen kiélezettek voltak, ahonnan többségében az esélyesek jutottak tovább és nagy örömünkre a két magyar válogatott csapat is továbbment. Ezután az égiek azt akarták, hogy az egyenes kieséses szakaszt már a városi sportcsarnokban folytassák a versenyzők, és pont annyi esőt küldtek, hogy a szervezőknek ne maradjon választásuk és átköltöztessék a rendezvényt zárt fedett helyre.

Az sportcsarnokban folytatódó egyenes kieséses szakaszban az Al Wahda nagy iramú két mérkőzésen jutott el a döntőig, de továbbjutásuk igazából nem forgott veszélyben, pedig a kecskeméti selejtezőn győztes szlovén csapattól nagyobb ellenállásra lehetett számítani. A másik ágon öldöklő küzdelem volt és az elődöntőben a korábbi világelső 3x3 Maribor és magyar válogatott Pannónia csapott össze. Hihetetlen izgalmas küzdelem végén a hazaiak jutottak be a döntőbe, ami óriási bravúr, hiszen egy Top10-es csapatot sikerült felülmúlniuk.

A döntőben sajnos nem tapasztalhattunk nagy izgalmakat, mert a magyar csapatból nagyon sokat kivett a szlovének elleni elődöntő, így nem tudtak partiban maradni a címvédő-világelsővel, de így sem érheti kritika őket, mert kiemelkedő formában kosaraztak az egész tornán a szerbek. A csúcsformában kosárlabdázó Dusan Bulut mellé mindig volt valaki, aki hozzátette a szükséges pluszt, hogy megnyerjék a tornát.

Gratulálunk az Al Wahda csapatának, hogy megvédték B33 Champion címüket és így átvehették az 1.000 eurós fődíjat és prágai World Tour Masters-re való utazás jogát.  

Köszönjük minden közreműködőnek, játékosnak, játékvezetőnek, nézőknek a részvételt! 
A B33 történetének legsikeresebb tornáját nézhettük végig idén! Még több sikeres magyar csapatot és magyart siker várunk jövőre is!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus