A helyszínről: Mindenki kimondja, hogy a feljutás a cél!

Farkas Dávid, az U16-os fiú válogatott technikai vezetője egy igen komplex beszámolóval jelentkezett Macedóniából, a magyar küldöttség megérkezése után nem sokkal, melyben olvashatunk pár mondatot a szövetségi kapitánytól, Ferenczi Tamástól, a két segédedzőtől, Érsek Istvántól és Székely Norberttől, valamint három játékostól, Rudner Gábortól, Kerpel-Fronius Gáspártól és Molnár Leventétől is, íme!

Hétfő délután Szkopjéban landolt az U16-os fiú válogatott repülőgépe, mely Bécs érintésével érkezett a macedón fővárosba. Innen még egy két és fél órás buszút várt a csapatra, mire az EB-nek helyt adó Strumicába érkezett.

A szállás elfoglalása után csendes pihenő következett, hiszen hajnali öt órakor indultunk útnak.

Este a srácok kipróbálhatták a szállodában működő medencét, a vacsora után pedig mindenki nyugovóra tért, hamar sikerült is elaludni a csapat és a stáb tagjainak.

A mai, keddi napon a reggeli után egy kis átmozgató futás és nyújtás volt a programban, majd csapatvezetőnk és technikai vezetőnk az esti technikai értekezleten, a játékosok és edzők pedig a 21 órakor kezdődő edzésen vesznek majd részt.

Szerdán elkezdődnek az Európa Bajnokság küzdelmei, ám a sorsolás alapján mi szabadnappal kezdünk. Programunkban szerepel videózás, ellenfeleink mérkőzéseinek megtekintése, valamint egy edzés.

Csütörtökön 18:45-kor Bulgária válogatottja ellen kezdjük meg strumicai szereplésünket.

Szövetségi kapitányunkat, szövetségi edzőnket és csapatvezetőnket kérdeztük meg arról, mit várnak az Európa Bajnokságtól, valamint mit jelent számunkra, hogy az első nap egyből szabadnappal kezdünk?

Ferenczi Tamás, szövetségi kapitány:
Megérkeztünk, elfoglaltuk a szállást, a hosszú és fárasztó utazás után a hétfői napon nem tartottunk edzést. A mai napon, mivel az EB első napján szabadnaposak vagyunk, szerettünk volna kettőt edzeni, de erre nem volt lehetőségünk, így délelőtt a szálloda füves területén végeztünk egy átmozgató edzést.

A mai nap programjában szerepel még a múlt heti angolok elleni második mérkőzés videós elemzése, illetve este 9 órától van az első edzésünk, a csütörtöki mérkőzésünknek helyt adó Park Sportcsarnokban.

A csoportból mindenféleképpen szeretnénk továbbjutni, ezzel bejutnánk a legjobb nyolc közé. Ha a nyolc közé jutottunk, akkor megcélozzuk a négy közé kerülést, ott pedig már csalódottak lennénk a 4. helyezéssel. De ennyire előre még nem tervezünk, és nem számolgatunk, hiszen mint mondtam először cél a nyolc közé kerülés.

Abból a szempontból jó, hogy pihenőnappal kezdünk, hogy mind a négy ellenfelünket látjuk játszani, a megszerzett videókkal össze tudjuk hasonlítani, van-e benne hasonlóság, vagy esetleg bővültek a taktikai repertoárok.  Abból a szempontból viszont hátrány, hogy szabadnappal kezdünk, hogy négy meccset kell majd zsinórban a csoportban lejátszani, de ez a feladatunk és ennek megfelelően készültünk fel, hogy elérjük céljainkat.

Érsek István, szövetségi edző:
Hat hetes felkészülés után érkeztünk az EB-re. Nagyon sokat dolgoztak a gyerekek, megérdemelnék, hogy egy szép eredményt érjünk el. Szeretnénk az első három között végezni, hogy kivívjuk a feljutást az A divízóba.

Az első napi szabadnapról azt gondolom, hogy mi jöttünk ki ebből a legrosszabban, hiszen mi érkeztünk a legkorábban és mi kezdjük a legkésőbb szereplésünket, ezért két napon keresztül úgy kell tűzben tartani a gyerekeket, hogy az első mérkőzésre megmaradjon az a fonál, amivel a felkészülés alatt dolgoztunk.

Székely Norbert, csapatvezető:
Nem hiszem, hogy problémát jelentene az, hogy szabadnappal kezdjük az EB-t. Értelemszerűen nem lesz egyszerű négy mérkőzést zsinórban játszani a csoportban, de azt gondolom, hogy ez a csapat nem hat-hét játékosból áll, hanem egy tíz-tizenegy, akár tizenkettes rotációval dolgozhat, ha nem is egy mérkőzésen belül, de több mérkőzésen belül ez feltétlenül igaz.

És hogy mit várok az EB-től?

Azt várom, hogy nyerjük meg!!! Hiszen ha egy csapatvezető úgy menne neki az EB-nek, hogy legyünk tizenharmadikak, vagy legyünk a legjobb nyolcba, akkor szerintem az egy rossz felfogás. Persze először azt várom, hogy legyünk a legjobb nyolcban, aztán a legjobb négyben, de a végén szeretném, ha megnyernénk.

Három játékost arról kérdeztünk, mit vár a csapattól az Európa Bajnokságon?

Rudner Gábor, csapatkapitány:
A csoportmérkőzések után első természetesen az, hogy továbbjussunk a legjobb 8 közé, utána pedig nem is lebeghet más cél a szemünk előtt, mint hogy az első három hely valamelyikén végezzünk és feljussunk az A divízióba.

Minden mérkőzésen Csapatként fogunk működni és kihozzuk magunkból a maximumot.

Kerpel-Fronius Gáspár:
A csapattól az EB-n a feljutást várom el, ezt tűztük ki magunk elé célként, és hogy ha minden mérkőzésen 100%-osan koncentrálunk és odafigyelünk, akkor el is érhetjük ezt.

Úgy gondolom, erre csak akkor lesz lehetőségünk, ha minden mérkőzésen az első perctől az utolsóig csapatként funkcionálunk.

Molnár Levente:
Azt várom az EB-től, hogy egységes csapatot alkotva méltóképpen képviseljük hazánkat. A csapatot a dobogóra várom, hiszen képességeink alapján úgy érzem ott lenne a helyünk, de természetesen egyelőre az előttünk álló csoportmérkőzésekre koncentrálunk.

Fotó: Farkas Dávid - MKOSZ

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus