A lányok a továbbjutásért, a fiúk az életben maradásért

A debreceni U18-as 3X3 világbajnokság második napján a magyar lányok már a továbbjutásért lépnek pályára, a fiúk pedig az első győzelemért.

Lányok

A magyar válogatott nagyon magabiztosan kezdte a világbajnokságot, hiszen 16-9-re verte a Szlovákia csapatát a torna nyitómeccsén, majd pár órával később még könnyebben, 15-3-ra múlta felül Venezuelát. Magabiztos és kiegyensúlyozott játékot hoztak eddig, hiszen az első meccsen Aho Nina tündökölt 8 pontjával, a másodikon Kányási Veronika és Horváth Krisztina voltak a legeredményesebbek (5, illetve 6 pont), Tóth Tímea magasságával pedig védekezésben és pattanózásban is kulcsszereplő eddig. Ma a lányok Izraellel és Németországgal küzdenek majd.

A csoport többi csapata között még két 100%-os együttest találunk, viszont a spanyolok és az izraeliek is jóval szorosabb meccseket játszottak. Előbbiek mindössze 9-5-re verték Venezuelát, majd 18-15-re Németországot, Izrael pedig még jobban kicentizte, ők 8-7-re verték a németeket és 9-7-re a szlovákokat. Az tehát látszik, hogy három 2-0-val álló csapat mellett három 0-2-es mérleget felmutató gárda van jelenleg az A csoportban, viszont a magyarok találkozóit leszámítva alig pár ponton múltak eddig az összecsapások.

A magyar válogatott mai programja:
15:30 Magyarország - Izrael
18:00 Magyarország - Németország

Az A-csoport jelenlegi állása:
1. Magyarország   2-0   +19
2. Spanyolország   2-0    +7
3. Izrael                  2-0    +3
4. Németország     0-2     -4
5. Szlovákia           0-2     -9
6. Venezuela         0-2    -16

 

Fiúk

A fiúk a lányokkal ellentétben nem voltak ennyire sikeresek. Mindkét meccsükön nagyot küzdöttek, hogy sikerüljön fordítaniuk, de mindkét találkozón majdnem végig hátrányban kellett játszaniuk, így az oroszoktól 17-13-ra kaptak ki, míg a második meccsen egy nagy végjáték után 19-18-ra múlta őket felül a Fülöp-szigetek. Ma az első győzelem megszerzése mellett az életben maradás a tét, ehhez ugyanis az előzetes számolgatások és a torna első napja alapján mindkét mai meccsét meg kellene, hogy nyerje a válogatott - előbb Uruguay, majd Kazahsztán ellen.

Az Uruguay-t 20-18-ra legyőző oroszok mellett még egy 100%-os csapat van a csoportban: Lengyelország előbb 15-13-ra megverte a Fülöp-szigeteket, majd leiskolázta Kazahsztánt 18-3-ra. A mai két ellenfél közül a kazahok nyeretlenek még a mieinkhez hasonlóan, hiszen ők 21-12-re kikaptak Uruguay-tól, így állunk jelenleg a csoport ötödik helyén. Mindkét gárdát le kell ma győznünk a továbbjutáshoz a realitások talaján maradva, az utolsó napon ugyanis a lengyelek messze a legnehezebb feladatnak tűnnek.

A magyar válogatott mai programja:
16:30 Magyarország - Uruguay
19:00 Magyarország - Kazahsztán

Az A-csoport jelenlegi állása:
1. Lengyelország    2-0   +17
2. Oroszország       2-0    +6
3. Uruguay             1-1    +7
4. Fülöp-szigetek   1-1     -1
5. Magyarország   0-2    -5
6. Kazahsztán        0-2   -24

A mai napot, legalábbis a centerpályán történteket (ahol az összes magyar meccset játsszák) természetesen követhetitek egész délután, az alábbi streamen tudjátok nézni a mérkőzéseket:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus