A négy közé jutásért játszanak az U18-as fiúk

Nehéz mérkőzés következik Belgium ellen - 14:15-től a negyeddöntőben lép pályára válogatottunk a B-divíziós Eb-n.

U18-as Európa-bajnokság, B-divízió, negyeddöntő

Magyarország - Belgium 14:15

Hosszú, öt mérkőzésből álló csoportkört tudott le a magyar válogatott, méghozzá rendkívül impozáns, 5-0-s mutatóval - B-divízió ide vagy oda, ez mégiscsak megsüvegelendő. A gárda statisztikáiról már írtunk, most csak annyit elevenítenénk fel, hogy a három kötelező meccset tükörsimán, hatalmas előnnyel, a két rangadót pedig szorosan hozták Rudnerék, akik viszont eközben elveszítették Lewis Chestert, a csapat egyik alapemberét.

A belgák kezdésnek 12 ponttal kikaptak Montenegrótól, kedden pedig Portugáliától szenvedtek vereséget, a többi meccsüket hozták, így a B-csoport második helyén jutottak tovább a legjobb nyolc közé. Egyénileg nincs kiemelkedő játékosuk, csak ketten átlagolnak tíz pont felett (10,2 és 10,6) és bár a támadójátékuk összességében ott van eddig a legjobb tízben, a gyengébb ellenfeleket szórták meg, két vereségük alkalmával nem remekeltek - átlagosan csak 40%-kal dobnak mezőnyből.

Fontos lehet, hogy a mieink nagyon erős magasember-sora mennyire kapja el a fonalat, a belgák centerei nem a legjobbak eddig, a lepattanókat tekintve kifejezetten gyengék, viszont a támadó palánk alatt körülbelül úgy szedik a lecsorgókat, mint Duráziék. Összességében verhető együttes a belga válogatott, a magyar csapatnak Lewis nélkül is megvannak a fegyverei és már bizonyított ezen a tornán - nem kell félteni a srácokat, szurkolni ellenben ajánlott.

A meccs élő statisztikáját ezen a linken eléritek!

Fotó: FIBA.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus