Az ifjúsági olimpia, mint felkészülési állomás

Elutazott a grúz fővárosba, Tbiliszibe a magyar U16-os lány válogatott az ifjúsági olimpiára (EYOF). 

Magyar Gergely tanítványai az előző hét utolsó, majd e hét első napján a német korosztályos együttes ellen játszottak két felkészülési mérkőzést. Az elsőn gyakorlatilag a legerősebb összeállításában 40 pontos verést mért a magyar csapat a germán lányokra. A másodikon csapata több kulcsjátékosát is pihentette a szövetségi edző, aki természetesen szerette volna megnézni a keret többi, az első meccsre nem nevezett tagja vajon mire képes. 

Nos, mint arról beszámoltunk, lányaink ezen a találkozón - amelyet a helyszínen tekintett meg a felnőtt válogatott szövetségi kapitánya Stefan Svitek, valamint két segítője, Gáll Tamás és Imreh Ajtony - szinte végig hátrányban voltak. Végül az első összecsapást kisebb betegség miatt kihagyó Czukor Dalma parádés, a meccs lejártát jelző dudaszóra dobott triplájával nyerték meg a mieink. 

A grúziai tornával kapcsolatban - amelyen egyébként igen erős csoportba kerültek a mieink - Magyar Gergely szövetségi edző kifejtette: jó lenne ugyan minél jobb ererdményt elérni, de e torna elsődleges célja, hogy a lányok erős ellenfelekkel szemben gyakoroljanak. A korosztály fő versenye ugyanis az EYOF-fal szemben a portugáliai Matosninhosban augusztus közepétől rendezendő korosztályos Európa-bajnokság. Bár az még kicsit "odébb" van, annyit érdemes megjegyezni, hogy a tavalyi debreceni A-diviziós U16-os Eb-n a lányok az előkelőnek mondható 6. helyen végeztek, s abból a csapatból nyolcan idén is játszhatnak, minden bizonnyal játszani is fognak az Eb-n.  

Érdekességként említjük meg, hogy jövő hétfőn, Tbilsziben is az ellen a lett csapat (valamint az oroszok és a franciák) ellen kezdenek majd Magyar Gergely együttese, amely ellen majd augusztus 13-án Portugáliában is az első meccsét játssza majd a korosztályos Európa-bajnokságon.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus