Az U18-as fiúk eddigi szereplése számokban

Az U18-as fiú válogatott eddig veretlen a B-divíziós Európa-bajnokságon. A negyeddöntők előtt a csapat- és az egyéni statisztikákat is végignézzük - több helyen is a mezőny elejében vannak a srácok.

Mint ismert, az U18-as fiú válogatottunk eddig veretlen, 5-0-s mérleggel nyerték az A-csoportot a Szkopjében rendezett B-divíziós korosztályos Európa-bajnokságon. Egyetlen egy csapat veretlen még rajtunk kívül, a montenegrói, amely a B-jelű hatost hozta hibátlanul - 4-1-gyel a mögöttünk végző lengyelek, a C-csoport első két helyezettje, az észtek és a csehek, valamint a D-csoport első három csapata, az ukránok, a szlovákok, illetve Grúzia végeztek, utóbbiak rosszul jöttek ki a körbeverésből és tovább sem jutottak a legjobb 8 közé.

A válogatott támadásban eddig pazar, hiszen 81.4 ponttal a negyedik legtöbb dobott pontot átlagolják - Montenegró 86.8 pont/meccsel kiemelkedik, a mögöttük 84.4-gyel végző Bulgária tovább sem jutott, pont a mi csoportunkból, a lengyelek pedig 81.6-tal alig előzik meg a mieinket. A triplákat is a harmadik legjobban dobjuk (34.7%), itt is csak a lengyelek (37.5%) és a montenegróiak (36.5%) vannak előttünk. A duplákat mi értékesítjük a legjobban az egész mezőnyből (56.4%), itt toronymagasan kiemelkedünk, hiszen a 8 közé nem jutó bolgárok (54.8%) mögött Montenegró már csak 51.9%-kal áll.

Amivel gondunk van a pontszerzést nézve, azok a büntetők, ahol egyelőre a 24 csapatos mezőnyből csak a 20-ok vagyunk 57.3%-os pontossággal - egyelőre belefért ez is, de a későbbiekben ennél pontosabb teljesítményre is szükség lehet a vonalról. Sokat jár a labda, de sok a hiba is - 19.0 gólpasszal toronymagasan vezetjük az Eb mezőnyét (Montenegró 16.2-vel a második), viszont a 19.4 eladott labdánk sok a Top8-ba jutott többi együtteshez képest, itt főleg a Belgium (12.6), Montenegró (14.6), Észtország (15.8) trióval szemben van elmaradásunk. Az egyenes kieséses rendszerben a büntetők mellett erre kell még odafigyelni majd.

A lepattanókat nézve a középmezőny elején vagyunk a holtversenyes 10. helyünkkel (42.8) - támadópattanóknál ugyanígy a 10-ek vagyunk holtversenyben (12.8), míg a védőpattanóknál 11-ek (30.0). Ezek egyébként egyáltalán nem rossz számok, bőven az élmezőnyt jelentik például a támadópattanóknál, hiszen mi célzunk az egyik legpontosabban kintről és a legpontosabban a triplavonalon belülről, jóval kevesebb lehetőségünk van támadópattanózni, mint a gyengén dobó csapatoknak, ennek ellenére egyáltalán nem vagyunk lemaradva sokkal ebben a tekintetben sem.

Közepesnek számító védőpattanózásunk és holtversenyen 12. helyre jogosító 3.6 meccsenkénti blokkunk ellenére a védekezésünk is teljesen rendben van eddig (58.8 kapott pont/meccs) - ennél csak Montenegró (53.8), Csehország (54.4), következő ellenfelünk, Belgium (54.8), illetve Szlovákia (55.0) hozott jobb mutatót a csoportmeccsek alatt. 11.8 mérkőzésenkénti szerzett labdánk a holtversenyes hetedik pozícióra elég - itt a belgákra kell majd vigyázni a következő körben, mert a mi sok eladott labdánk mellett ők a negyedik legjobb lopók (12.2) a montenegróiak (13.4), a szlovákok (13.0) és a csehek (12.8) mögött.
 

Az egyéni teljesítményt nézve Durázi Krisztofer (11.6 pont) és Kucsora Csaba (12.0 pont) kiemelkedik, ha csak a dobott pontokat nézzük, de a keret összes többi tagja 4-8 pontot átlagolt eddig, és adott napon tud ennél jóval többet is, ez az egyik nagy előnyünk - sajnos Lewis Chester sérülés miatt nem állhat már a válogatott rendelkezésére, de reményeink szerint a többiek tudják majd pótolni.

Az nem véletlen, hogy a duplaszázalékban elsők vagyunk: az alacsonyabb játékosok is jól dobnak, de a Durázi, Bordács Soma, Fülöp Bence, Pápai Máté, Völgyi Marcell ötösfogat mind 60% fölötti mutatót hoz ebben a szegmensben - Fülöp majdnem eléri a 70%-ot, Völgyi pedig 72.2%-kal értékesíti a helyzeteit. Azt is hozzá kell tenni, hogy a büntetőkben is nekik kell majd leginkább előrelépniük Völgyit leszámítva, de Pápai 4.0, Bordács és Völgyi 4.6, Durázi 7.2 pattanót hoz meccsenként, így büntetőzés ide vagy oda, eddig mindannyian nagyon hasznos tagjai a csapatnak.

Kintről eddig Kerpel-Frónius Gáspár a legpontosabb (62.5%-kal 1.0 bedobott hármas meccsenként), de meg kell említeni Németh Ákost is, aki 40.9%-kal dob be 1.8 triplát találkozónként, Fazekas Csaba (50%) és Rudner Gábor (44.4%) pedig kicsit kevesebb próbálkozásból, de szintén jól céloznak eddig. A gólpasszlistán Krnjajski Boris eddig a 6. helyen áll 4.2 assziszt/meccsel, úgyhogy elmondható, hogy tényleg az egész csapat kiveszi a részét abból, hogy eddig olyan jól szerepel a válogatott, ahogy.

Egyelőre nem szabad mással foglalkozni, csak a belgák elleni következő meccsel, de azt nem árt azért megjegyezni, hogy Montenegró szerencsére nincs a magyarok ágán - a mieink mellett a legjobbnak tűnő válogatottat egészen a legvégéig elkerülhetjük, ami egy esetleges feljutás szempontjából nem hátrány. Ahhoz azonban, hogy erről beszélgethessünk, Belgiumot holnap le kell győzni.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus