Az U18-as lányok 5/5-tel várhatják az elődöntőt!

Szoros első negyed után a félidőre sikerül kilenc pontos előnyt kiharcolni, ami döntőnek bizonyult. Még a harmadik etap után is látótávolságon belül volt Izrael, de ma a negyedik játékrész sikerült parádésan, lányaink megérdemelten győztek, ráadásul mindenki lehetőséghez jutott. A szombati elődöntőben Lettország lesz a mieink ellenfele!

Magyarország-Izrael 76-50 (15-15; 23-14; 13-10; 25-11)

Magyarország: Aho 4, Horváth 3/3, Dubei 11/3, Nagy 18, Kuttor 15.
Cserék: Weninger -, Böröndy 10, Kaposi 11, Tóth -, Solymosi 2, Király 2, Gereben -.

Nekünk sikerült a feldobás után megszerezni a labdát, Dubei rögtön faultot harcolt ki, egy büntetőt értékesített, majd Kuttor Enikő dobott egy ziccert (3-0). Raber szerezte meg Izrael első pontjait, majd Dubei előző hibáját javítva már két büntetőt küldött a helyére (5-2). Ekkor egy kicsit beragadtunk, és 8-5-re meg tudta fordítani az állást az izraeli csapat. Próbáltunk zárkózni, de a kihagyott büntetőket megbosszulta az ellenfél. A negyed végére aztán mégis sikerült valamit változtatni, 15-15-ös eredménnyel ért véget az első szakasz.

Böröndy duplájával már vezetni tudtunk, ám ekkor megint jöttek az izraeli pontok (19-21). Nagy kosaraira égető szüksége volt a csapatnak, általában vagy egál volt, vagy nálunk volt a fór (25-23). Kissé lelassult a meccs, egyik fél sem tudott igazán koncentráltan játszani, voltak hibák mindkét oldalon, talán a tizenhét perc alatt történő tizenöt labdaeladás (összesen a meccsen) is jelzi ezt. Nagy megállíthatatlannak bizonyult, vezérletével sikerült kikecmeregnünk a gödörből, és négy ponttal vezettünk három perccel a negyed vége előtt. Nagyon gyorsan sikerült ellépni kilenc ponttal (38-29), ez jelentette az első félidő utáni eredményt is.

Raber kettese indította a mérkőzés második felét, Nagy pedig ahol abbahagyta, ott folytatta: faultot harcolt ki, büntetőt értékesített (39-31). Kuttor  is betalált, ezzel meg volt a tíz pontos álomhatár (45-35), majd háromperces gólcsend következett, egymás hibáiból akartak élni a felek, de a gyűrű mintha be lett volna deszkázva. Az izraeli Banet törte meg a rossz sorozatot, magyar részről Kaposi hat ponttal jelentkezett, 51-39-cel zárult a harmadik etap.

A Dubei-Kaposi-Nagy trió által egy 12-0-ás rohanással sikerült kezdeni a záró játékrészt (63-39). Izraeli időkérés következett, Raber kozmetikázott az eredményen, de Kaposi két büntetője után már csak örömjátékról szólt a meccs. A lányok megérdemelten, 76-50-re nyertek.

Az elődöntőben az E csoport második helyezettje, a ma ki-ki meccsen Finnországot hosszabbítás után legyőző Lettország lesz az ellenfél 26-án, azaz szombaton este 19:15-től. Annak a mérkőzésnek a győztese nemcsak a döntőben játszhat, de már biztosan feljut az A divízióba.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus