Az U20-as Eb a kapitány szemével

Bár minimum kétszer a bennmaradás kapujában állt az U20-as válogatott a Krétán lezajlott A-divíziós Európa-bajnokságon, végül mégsem sikerült ezt elérni. Váradi Attila szövetségi kapitánnyal beszéltünk a tornáról, a kiesés okairól.

A torna végén mégsem sikerült a bennmaradás, pedig többször is ennek kapujában állt a csapat. Mi hiányzott ehhez? Min csúszott el ez a csapat?

- Ez a történet korábban kezdődött, még tavaly. Mi tudatosan arra készültünk, arra gyúrtunk, hogy az élvonal ellen szerezzünk tapasztalatot, ilyen csapatok ellen készüljünk fel és sikerüljön megragadnunk ebben a milliőben. A felkészülésünk jól is sikerült, sajnos két olyan sérülés is történt, ami miatt centerposzton a tervezettnél kicsit vékonyabbak voltunk. Szó szerint vékonyabbak, mert nem a tudással, képzettséggel volt gond, szimplán fizikális hátrányunk volt, magasságban, súlyban sajnos nem igazán tudtuk felvenni a versenyt a riválisok középjátékosaival. Ezt egy darabig tudtuk pótolni a többi játékos aktivitásával, de érezhető volt, hogy picit szűk így a rotáció, pláne úgy, hogy aztán két alapemberünk kidőlt a mezőnyeink közül is, így a végén nem nagyon lehetett megoldani azt, hogy ne legyen túljátszatás, nem működött már igazán a dolog, fogyott az erő. Ez történt sajnos a kulcsmeccseken is a végén, ahol mindig jók voltunk az elején, aztán a második félidőben elkezdett fölénk nőni az ellenfél, végül pedig nem tudtunk már felállni. Hiányzott a meccsrutin, az A-divíziós tapasztalat, amivel az ellenfeleink többsége rendelkezett, illetve a mérkőzések ritmusa is nagyon feszített, gyors volt. Hiába játszottunk élvonalbeli ellenfelek ellen felkészülési találkozókat, azért nem ugyanaz a kettő. Ami még szintén elég komoly problémánk volt, az az, hogy sok helyen a kulcsjátékosok komoly bajnokságokban kapnak komoly játékidőt, nálunk ez talán csak mondjuk Perl Zolira és Váradi Benedekre mondható el, az pedig nagyon más, hogy valaki az A-csapattal edz, játszik pár percet, vagy pedig ő csinálja meg a kulcsjátékokat.

Összességében hogyan élték meg ezt a két hetet és milyen érzésekkel repültek haza?

- Ilyenkor természetesen mindenki csalódott, hogy valójában mennyire, az nem igazán látszódik a srácokon. Azért azt tudni kell, hogy az A-divízió elejével bár tudunk akár szoros meccset játszani, azért azok a csapatok jóval nagyobb játékerőt képviselnek. De nem úgy mentünk ki, hogy most csak valahogy maradjunk bent, minden meccset meg akartunk nyerni, mindig a következő feladatra koncentráltunk, nem volt olyan, hogy na, ezt most lazábban vesszük, úgyis kikapunk - mint ahogy egyetlen ilyen válogatott sem volt ezen a tornán. A divízió középső-hátsó traktusában viszont nagyon kicsik a különbségek, pillanatnyi forma, egy-egy villanás és a pihenőnapok dönthetik el, hogy ki éppen hogyan szerepel. Sajnos nekünk most így jött össze, a fentebb vázolt okok is közrejátszottak abban, hogy bár nagyon közel volt az, hogy a legjobb tizenkettőbe jussunk, de végül nem sikerült, majd a második körben arattunk két győzelmet, de ennek ellenére is kicsúsztunk…az utolsó négy csapatból pedig már csak egy maradhatott, nem mi lettünk azok.

Mire lehet a legbüszkébb?

- A magyar csapat tartása. Igazi szívvel játszó válogatott voltunk, mindig a maximumot akartuk kihozni magunkból és az adott meccsből, a legnehezebb pillanatokban sem estek össze a srácok, a harciasságunk mindenképpen kiemelendő. Ennyi volt a repertoárunk most, itt most mondhatnék sok olyan mondatot, ami „ha”-val kezdődik, ha nincs ez, nincs az, itt az a dobás beakad stb, de ezeknek nincs értelme, ez van. Külön szeretném megköszönni, hogy ennyien követték a tornát és szurkoltak nekünk, sokan még itt, a helyszínen is megjelentek, de otthonról is kaptunk jó pár olyan visszajelzést, hogy bíznak bennünk és mellettünk állnak.

Mi lesz jövőre a B-divízióban? Perl Zoltán, Váradi Benedek, Bán Tibi még játszhat, illetve jön (ha jön) például Golomán Gyuri.

- Golomán  Gyuri vagy jön, vagy nem, ugye idén sem engedték el. Jövőre teljesen új helyzet, új torna, új felkészülés, a szövetség majd kitalálja, kinek a kezébe adja azt a csapatot. Én személy szerint minden meccstől és minden csapattól azt várom, hogy a saját maximumát hozza ki mindenki, nekünk soha nem volt olyan célunk, hogy most mindenképpen fel kell jutnunk, vagy bent kell maradnunk, játszottuk, amit tudunk, ami bennünk van úgy, ahogy a legjobban tudjuk és megnéztük, mire elég. Ez most sajnos egy fájó eredmény, főleg, mert megragadhattunk volna az elitben, ott álltunk a kapujában, de jövőre új helyzet, új keret, új remények.

Hogyan tovább ennek a keretnek? Kikben látja, hogy a felnőtt válogatottban is alapember lehet?

- Nem nagyon szeretnék ebben jósolgatni, akkor lenne értelme, ha tudnám, hogy ez az Eb most hogyan csapódik le a srácokban. Ha úgy, hogy áhh, láttam az elitet, most sem sikerült, én ettől messze vagyok, hagyjuk inkább, akkor nyilván nem lesz az illető komoly kosárlabdázó felnőtt szinten, ha viszont úgy, hogy láttam meddig kell eljutni, láttam a profikat és én elindulok ezen az úton, akkor nyitva állnak a lehetőségek. Természetesen azt sem tudom, ki előtt milyen opciók adódnak majd, az NB1-es kerettagság szerintem mindenki számára reális verzió. Az, hogy esetleg külföldre légióskodni menjen, vagy a felnőtt válogatottban alapember legyen, ahhoz még mindenkinek jó pár évet kell dolgoznia.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus