Az ukránok ellen folytatják az U16-os fiúk

A középdöntőben a 9-16. helyért játszik Váradi Attila csapata, a győzelem sokat jelenthet - a mérkőzés 15:00-kor kezdődik. 

U16-os Európa-bajnokság, B-divízió, 9-16. helyért

Magyaroroszág - Ukrajna 15:00

A magyar válogatott a csoportmérkőzéseket egy nagyon fontos győzelemmel zárta, hiszen Svájc legyőzése azt jelenti, hogy a középdöntőbe már hoztak egy győzelmet Katonáék. Rajtuk kívül Ukrajna és Portugália került még ebbe a csoportba, a kvartett első két helyezettje pedig a 9-12., a másik csapat pedig a 13-16. helyért folytathatja tovább a küzdelmeket. Mivel a portugálok és mi egy-egy győzelemmel már rendelkezünk, egy mai esetleges győzelem gyakorlatilag bebiztosítaná az előbbi verziót - erre mindenképpen képes lehet a csapat.

Az ukránok Macedónia sima legyőzése után hatalmas verést kaptak az észtektől, majd szorosabban maradtak alul a svédekkel szemben, ezt követően pedig ismét tükörsimán kaptak ki Portugáliától. Ugyan a csoportkört az Izland elleni sikerrel zárták, túl magabiztosan így sem lehetnek, bár a támadójátékuk és a lepattanózásuk mindenképpen kiemelendő - ráadásul ez két olyan szegmens, amivel nagyon sokat tudnak nekünk ártani. Legnagyobb fegyverük a centerük, Voinalovych ugyanis a torna leghatékonyabb játékosa mezőnyből és bár Ukrajna nem egy jól dobó csapat, rá építve mégis viszonylag eredményesek, főleg a palánk közeléből. Kulcsfontosságú lesz, hogy vele mit tudnak kezdeni Fazekasék, ha sikerül hatástalanítani, faultgondokba hajszolni, jó esélyeink lesznek a sikerre.

A mieink a jó kezdés után két vereségbe szaladtak bele, de Svájc ellen hozta a csapat a meccset, így összességében eddig pozitív a torna - sőt, éppen a legutolsó találkozón játszott legjobban a gárda. Ennek ellenére a sorozatban öt meccsnap után nem jött rosszul a tegnapi pihenő, volt idő kicsit rendezni a sorokat és készülni a mai ellenfélből. 

Különösebb nyomás nem lehet a csapaton, eddig hozták az elvártakat - a mérkőzés 15:00-kor kezdődik, hajrá Magyarország!

fotó és slide: U-16 Magyar kosárlabda-válogatott

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus