Csehországban a házigazdákat győzték le az U16-os fiúk

U16-os fiú válogatottunk Csehországban vesz részt felkészülési tornán - a házigazdákat igazi center nélkül is megverték a srácok 13 ponttal.

U16 felkészülési torna, Jicín - Csehország​
Csehország U16 - Magyarország U16 51-64 (14-18, 17-14, 10-19, 10-13)

Magyarország: Somogyi 11/6, Dancsecs 5/3, Frank, Kelenföldi 8, Kovács 12. CS: Varga 3, Polster 4, Martinez 12/3, Takács Milán 4, Sitku 4, Tóth 1, Takács Martin.

Horváth Orsolya technikai vezető beszámolója:

Visszafogottan, tapogatózva kezdett mindkét csapat, az első percekben túlzottan biztonságra törekedtek. A magyar csapat ha minimális előnnyel is, de magához ragadta a mérkőzés irányítását. Ebben az időszakban főként támadás vezetésünk hagyott kívánni valót maga után, védekezésben viszonylag stabilan sikerült megoldani feladatainkat. A folytatásban nemzeti együttesünk védekezése feljavult, a védőtérfélen is rendre a mi akaratunk érvényesült. Támadó játékunk - igazi center nélkül - sokszor akadozott, látszott, hogy ilyen szerkezettel még nem játszott a csapat. A mérkőzés képét látva, megérdemelt a magyar csapat győzelme.

Váradi Attila vezetőedző: Sikerült megoldanunk, hogy klasszikus centerek nélkül, alacsony szerkezetből eredményesen tudjunk játszani, védekezésben a második félidőtől jól használtuk ki mozgékonyságunkat, de támadásban sokszor nem találtuk meg a legjobb megoldásokat. Gratulálok a csapatnak, idegenben győzni mindig nagy dolog.

Foto, Slide - kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus