Csütörtökön már játszik az U20-as válogatott

A felkészülés május vége óta tart  a fiú U20-as nemzeti együttesnél, amelyet Váradi Attila irányít Radovics József segítségével. Szombathelyen és Körmenden edz a keret, amely lassan teljes lesz, hiszen a két „légiós”, Rosco Allen (USA – Stanford) és Dobos László (Spanyolország – Zaragoza), illetve a sérülés után újra csatasorba álló Polyák László is együtt edzhet a többiekkel. Az első (gyakorló jellegű) meccsekre pedig június 20-22. kerül sor szintén Körmenden, az iráni, a szlovén és a román korosztályos válogatott ellen. A nyári főprogram a július 12-21. közötti Európa-bajnokság lesz!

Váradi Attilával, a nemzeti együttes vezetőedzőjével beszélgettünk, illetve alább megtalálható a gárda programja, valamint mostani bő kerete.

 


A fiú U20-as válogatott felkészülési időszakának programja:

KÖRMENDI TORNA

- június 20. 18 óra:  Magyarország – Szlovénia

- június 21. 18 óra: Magyarország – Irán

- június 22. 10 óra: Románia – Magyarország

(A többiek meccsei mindig a mieink után következnek az adott napokon.)

EDZŐMECCSEK PORTUGÁLIÁBAN

- június 29.: Anglia – Magyarország

- június 30.: Portugália – Magyarország

KERETSZŰKÍTÉS (hazaérkezés után)

- július 6.: osztrák egyetemi válogatott (24-25 évesek) – Magyarország

(A tornák, meccsek között Körmenden edzőtáboroznak – néhány nap pihenőt is beiktatva – a mieink.)

- július 10.: indulás Bécsből Romániába, a „B” divíziós Európa-bajnokság színhelyére Pitestibe (a főváros Bukarest és a legutóbbi bajnok Ploiesti közelében található, 160 ezres településre)

- 2013. július 12-21.: „B” divízió U20-as fiú Eb (12 csapat részvételével, két 6-os csoportban; a csoportmeccsek után a legjobb 4-4 gárda tovább folytatja)

„A” csoport: Románia, Nagy-Britannia, Szlovákia, Luxemburg, Lengyelország, Magyarország

„B” csoport: Belgium, Svájc, Ciprus, Hollandia, Finnország, Portugália

A jelenlegi bővebb keret:

Czinger Zoltán (Paks)

Bognár Kristóf (SZOVA)

Sömenek Martin (Körmend)

Jakab Péter (Szedeák)

Wirth Ádám (Szedeák)

Polyák László (Nyíregyházi KK)

Varga Márton (Nyíregyházi KK)

Molnár Márton (Sopron)

Kovács Ádám (ZTE)

Pongó Máté (Kecskemét)

Simon Kristóf (SZOVA)

Luka Markovics (Szolnok)

Blaskovits László (SZOVA)

Nagy Botond (DEAC)

Sinkovits Dániel (SZOVA)

Rosco Allen (Stanford)

Dobos László (Zaragoza)

Bíró Olivér (Pécs – hiányzik még, de ha bokasérülése rendbe jön, akkor csatlakozhat)

Bakk Krisztián (SZOVA – ő csak besegített az edzésekbe, de az egy éve komoly sérülést szenvedő kosaras a nyarat a teljes felépülés érdekében kihagyja)

INTERJÚ VÁRADI ATTILÁVAL

- Milyen tapasztalataid vannak eddig, illetve a keretszűkítést mikorra tervezed?

Váradi Attila: - Csak maximálisan jót tudok elmondani azokról a fiúkról, akik itt vannak velünk. Tisztességesen dolgoznak, s mindent megtesznek azért, hogy sikeresen szerepeljenek majd az Európa-bajnokságon. Sajnos hátráltató körülmények vannak, ám ezeket is igyekeznek áthidalni a srácok – gondolok itt az érettségikre, vizsgákra, illetve az országos UP döntő is elvett egy hetet a teljes munkából. A keret már Portugáliába menet leszűkül 13-14 fősre, de ez nem jelenti azt, hogy aki oda nem utazik el az nem lehet tag azután. Viszont ezt követően ideje lesz a végső létszám kialakításának, hiszen rövidesen rajtol a kontinensviadal.

- Kikkel lehet még számolni a keretben, illetve milyen csapatra hajaz majd ez a magyar U20-as válogatott, amelyben jó pár szombathelyi, az idényben pozitív élményekkel (U18-as és U23-as bajnoki cím) bőven felvértezett srác lesz, akiket te úgy ismersz, mint a tenyeredet?

VA: - Örvendetes, mert mostantól itt tud lenni Dobos, illetve Polyák is felépülni látszik (illetve Rosco Allen is velünk van már). Nem leszünk egy összeszokott társaság, de minden meccsre külön felkészülünk már most a gyakorlások idején is.  Ezeken a meccseken próbáljuk begyakorolni a figurákat, vagyis ez a torna nekünk kicsit ismerkedés, kicsit puhatolózás lesz, ám nem csak a csapatot rakjuk össze, hanem a stílust is. Igazából szerintem nem fog hasonlítani semmilyen más csapatra sem.

- Milyen sajátos kihívásokat kell megoldani?

VA: - A legnehezebb feladat a külföldről hazaérkezők beillesztése lesz. A többiek nagy részt együtt tudtak dolgozni, s most a részfeladatokból következik a nagy egész összegyúrása. Bízom benne, hogy ezután is maximális munkát végeznek a fiúk, s jó formát tudunk kialakítani az Eb-ig.

- Az elmúlt években sajnos hozzászokhattunk, hogy a magyar utánpótlás válogatottak szinte minden korosztályban csak a „B” divízióban küzdhetnek meg a kontinens éves tornáján. Ezúttal is itt vitézkednek a mieink. Talán korai még megkérdezni, de van valami elvárás srácokkal szemben?

VA: - Ismerkedünk az ellenfelekkel, illetve a korábbi évekből a tapasztalatok alapján összerakjuk nagyjából mire számíthatunk  a mostanra U20-assá váló ellenfelektől. Ám, hogy most mire képesek, azt nehéz megmondani… Nagyon sokat számít, hogy akik a keretben vannak mennyire kapnak szerepet élvonalbeli felnőtt kluboknál. Nálunk felemás a kép, hiszen komoly feladatokat ellátók is vannak a keretünkben, meg olyanok is, akik gyakorlatilag csak az utánpótlás együttesben játszottak az idény során. Szóval sok múlik azon, hogy az ellenfeleknél hol edződtek a fiatalok, illetve milyen önbizalmuk van. Azt hiszem, hogy az első felkészülési torna után okosabbak leszünk. Irán az U21-gyel Világbajnokságra készül, a szlovénok európai élcsapatnak számítanak, azt gondolom, illetve az egyik későbbi rivális Románia is itt lesz Körmenden. Ez olyan keresztmetszetet ad majd, ami után ha nem is az eredmények alapján, de a játék képét látva lehet kicsit arról beszélni, hogy mik az elvárások.

- Mégis, milyen magyar együttesre számítasz? Rohanósra? Másmilyenre?

VA: - Ami a stílusunkat illeti, remélem, nem csak egy típus szerinti taktika lesz jellemző ránk. Dobos alkatából adódóan (220 centis a center – a szerk.) más stílust is igényel majd a játékunk. Szóval kicsit furcsák leszünk, mert sok hármas, bedobó típusú játékosunk lesz, ám hogy hogyan tudunk ebből előnyt kovácsolni, majd kiderül. Nagy előnyünk is lehet ebből, ha jól oldjuk meg elsősorban a támadásainkat, de védekezésben hátrány is következhet mindebből. Mindegy,  ezzel tudunk főzni, ez adott. Relatív magas szerkezetű lesz a csapatunk, de kellően gyors is.

Fotó 1: nyugat.hu Vágvölgyi Bálint (Váradi Attila látható a képen)

Fotó 2: stanforddaily.com (Rosco Allen látható a képen)

Fotó 3: az Eb csoportbeosztását ábrázoló fotó (fibaeurope.com)

Fotó 4: szolnokiolaj.hu (Luka Markovics látható a képen)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus