Elszenvedték első vereségüket az U16-os lányok

Szoros, kiélezett és kemény védekezéssel tarkított mérkőzésen két ponttal alulmaradt válogatottunk a franciák ellen. 

U16-os leány Európa-bajnokság, A-divízió, középdöntő, 3. mérkőzés

Magyarország - Franciaország 49-51 (17-13, 13-6, 7-17, 12-15)

Magyarország: Lelik 4/3, Czukor 4, Boros 9, Gereben -, Juhász 16
cserék: Barhács 9, Pusztai -, Radócz 4, Bernáth 3/3

Az első francia támadásnál Lelik Réka lopta el a labdát, a leindításból pedig Juhász dobott kosarat, így jól indult számunkra a találkozó. Azt azért lehetett érezni, hogy a gallok védekezése remekül működik, ahogy nem voltak eléggé körültekintőek lányaink, rögtön eladott labda lett a vége. Bár Juhász egymaga beszórt gyorsan hat pontot, három perc után két gyors kosárral át tudta venni a vezetést ellenfelünk. A kemény, sok hibával tarkított mérkőzésen hamar kiderült, hogy csak 100%-os koncentrációval lehet nyerni, de a hajrá aztán a mieinknek sikerült jobban: Juhász újabb duplája után Lelik süllyesztett el egy triplát, így 17-13-ra meg tudtuk nyerni ezt a játékrészt.

A második negyed első három francia támadása egyaránt eladott labdával zárult, így bár a mieink sem találtak a gyűrűbe, nem csökkent a különbség. Mindkét oldalon potyogtak a faultok, a gallok bő négy perc után találtak be először - ekkor 2-3-ra állt ez a negyed. Ez talán kellően érzékelteti, hogy mennyire nem a támadójátékról szólt a mérkőzés és mennyire a küzdelem, valamint a védekezés dominált - ezek tükrében nem meglepő, hogy ebben a negyedben összesen hat (!) pontot kapott válogatotttunk. Az utolsó másfél percben még sikerült növelni előnyünket (a franciák összesen 17 labdát adtak el), így a parádés védekezésre alapozva 30-19-re vezettünk a nagyszünetben.

A fordulás után sem változott a játék képe, az első hat támadás négy rontott, egy blokkolt dobást, valamint egy eladott labdát hozott, mielőtt Pouye és Czukor kosarat váltott volna. Ellenfelünk hamar elérte a huszadik eladott labdáját is, ezeket pedig a mieink a vonalról próbálták büntetni - 80% felett értékesítették Czukorék a szabaddobásokat. A negyed közepén 14 pontosra nőtt a magyar fór, de itt nagyot fordult a meccs: egy csapásra megtalálták a ritmust a gallok, három eladott labdánkból hat pontot szereztek. ráadásul a mieink emellett sorozatban hat dobást el is rontottak, így gyakorlatilag mindent kezdődhetett elölről. A kissé kaotikus utolsó percek végül egy 14-1-es (!) francia futással zárultak, így 37-36-ról indulhatott az utolsó játékrész.

Sajnos a tendencia itt is folytatódott, így két perc után átvette a vezetést Franciaország - erre legutóbb az első negyed elején volt példa. Ha kicsit pontosabban büntetőznek a gallok, ekkor megléphettek volna, ám sokat hibáztak, így a gyengébb játék ellenére sikerült meccsben maradni lányainknak - igaz, a dobások már egyáltalán nem ültek. Az utolsó négy percnek 46-48-ról feszültek neki a felek, de kosár nem született, folyamatosan büntetőztek a csapatok - szinte kivétel nélkül 50%-os eredménnyel. Nagyon sokat hibázott mindkét oldal, Lelik eladta a hetedik labdáját is, majd Mbandu blokkolta Juhászt, Magyar Gergely 25 másodperccel a vége előtt, 49-50-nél kért időt. Ennek ellenére Bernáth eladta a labdát, Bretagne értékesített egy büntetőt, így kilenc másodperc maradt arra, hogy legalább hosszabbításra mentsük a mérkőzést. Ez azonban már nem sikerült, így szoros mérkőzésen elszenvedte első vereségét válogatottunk - holnap szünnap következik, majd a legjobb nyolc között folytathatja csapatunk. 

fotó, slide: FIBA Europe

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus