Európa-bajnoki döntős U16-os lány válogatottunk!

Mészárosné Kovács Andrea együttese hatodik mérkőzését is megnyerte a korosztályos Eb-n, Lettországot 63-45-re győzte le az elődöntőben, így Európa-bajnoki finálét vívhat holnap a házigazda franciák ellen.

U16-os A-divíziós Európa-bajnokság, Bourges, Elődöntő
Magyarország - Lettország 63-45 (16-6, 17-15, 17-16, 13-8)

Magyarország: Angyal 8/3, Wentzel 12, Mányoky 14/3, Tóth 4, Varga 10.
Csere: Vári 2, Madár 2, Dombai 4, Vincze 3, Szirony 4, Budácsik -.

A lettek legjobb dobói: Vihmane 12/9, Meldere 8, Nulle 6/6.

A meccs teljes statisztikáját ezen a linken eléritek!

Wentzel Nóra, Angyal Barbara és Tóth Franka kosaraival pillanatok, pontosabban 2 perc alatt megléptünk 8 ponttal (11-3). Ezt követően több mint 5 percig egyik oldalon sem esett egyetlen pont sem - a kosárcsendet Wentzel törte meg, és az itt kialakult 10 pontos különbség megvolt az első negyed után is (16-6). A második felvonásban az első játékrészben támadásban semmit nem produkáló lettek (Nulle két hármasát írhatták fel melléjük) felpörögtek egy kicsit, a 14. perc közepére 4 pontra visszajöttek ránk (17-13). Itt lépett Mányoky Réka, aki egymaga csinált egy 8-0-s sorozatot, amit Wentzel nyújtott 10-0-sra, így megint megléptünk, ezúttal 14 ponttal (27-13). Vincze Nikolett és Varga Alíz pontjai után megvolt a 15 is közte (31-16), és bár ebből faragtak egy kicsit a lettek a félidő végére, a nagyszünetben így is 12 ponttal álltunk jobban (33-21).

A fordulás után Mányoky két büntetővel nyitott, de a lettek egy triplával és két gyors duplával 7 pontra megközelítették a mieinket, időt is kért Mészárosné Kovács Andrea (35-28). Hatott a játékmegszakítás, Dombai Réka, Wentzel és Szirony Dorina kosaraival futottunk egy 6-0-t, miközben a lettek több mint 3 percig pontképtelenek voltak (41-28). A lettek két szerzett labdából, gyorsindítás után eredményesek tudtak lenni, összeszedték magukat, 8 pontra megint feljöttek, de Mányoky triplája és Dombai ziccere után 13 pont volt az előnyünk 10 perccel a vége előtt (50-37). A záró játékrész nem hozott kosáresőt, ami nekünk tökéletes volt - 4 perc elteltével csak 4-4 pont esett. A lettek csak támadópattanókból és szerzett labdákból tudtak kosarakat szerezni, de ebben a szakaszban igazán közel már nem tudtak kerülni a magyar válogatotthoz, sőt, Wentzel középtávolijaival 18 pontra nőtt a differencia (59-41).

A mieink végül 63-45-re győztek, így bejutottak az Európa-bajnokság döntőjébe, amit holnap este a házigazda franciák ellen vívnak.

Foto, Slide - fiba.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus