Férfi UP válogatottak edzőmeccsei hétvégén

A magyar U18-as válogatott Ausztriával csap össze kétszer is a hétvégén, míg az U20-asok Portugáliában játszanak a hazaiakkal és az angolokkal. Mindkét nemzeti együttesünk a maga Európa-bajnokságára készül.

 

Zsoldos András az U18-asokkal túl van már két felkészülési meccsen Grúzia ellen. A sikerek után az osztrákok következnek Marcaliban, aztán Belgiumba, illetve Csehországba utaznak a srácok a július 18-án kezdődő "B" divíziós Eb előtt.

Váradi Attila az U20-asokkal Portugália felé tart, ahol ugyancsak szombaton és vasárnap lép fel. Először az angolokkal, utána a portugálokkal mérkőznek meg. Ez a gárda is játszott már edzőmeccset, méghozzá hármat. A magasan jegyzett Szlovéniától vállalható különbséggel kaptunk ki, az U21-es világbajnokságra készülő Irántól is hasonlóképpen, végül a "B" divíziós Eb-n is majd ránk váró Romániát igen simán győzték le a mieink. Ez a kontinensviadal július 12-én kezdődik.

Az U16-os fiú válogatott kicsit később kezdi el a felkészülést, mivel nekik csak augusztus második hetében rajtol az Eb-jük, így ők a következő héttől csapnak bele a munkába igazán.

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus