Gereben vezetésével sima siker Izrael ellen

Végig vezetve, nagyon magabiztosan győzött a magyar lány válogatott az U18-as 3X3 világbajnokság nyitómeccsén Izrael válogatottja ellen.

U18-as 3X3 világbajnokság, Kazahsztán, Csoportkör, 1. meccs
Magyarország-Izrael 20-9

Mérész Beatrix révén az első percben vezetést szerzett a magyar válogatott, majd a második perc elején Gereben Lívia büntetőből volt eredményes. A védekezés jól ment, a mérkőzés elején nem tudott pontot szerezni Izrael, és rendes helyzetük is alig volt. Gereben növelte az előnyt, blokkolt, majd szerezte meg harmadik pontját is a harmadik perc elején. Két és fél perc után szerezte első pontját az izraeli csapat, de Török Ágnes faulttal együtt volt eredményes - a büntetőt ugyan kihagyta, de a támadópattanó után Mérész közelről betalált. Időkérés után, a negyedik perc közepéhez közeledve Gereben 1+1-es akciót csinált, ezzel már 8-2 volt az állás, nagyon jól kezdtek tehát a lányok. Egy izraeli pontra Gereben bejátszása után Török válaszolt a palánk alól, egy kettesre pedig Mérész, majd Gereben betörésből, nem csökkent a távolság 5 perccel a vége előtt (11-5).

Gereben ültette le ellenfelét, majd volt önzetlen, Kányási Veronika is megszerezte első pontját előbbi passzából, ezt követően pedig Gereben maga volt eredményes (13-5). Pár elrontott támadás után Török tört be erőteljesen, újabb ziccere után már 9 pont volt a különbség, időkérés következett 3:42-vel a vége előtt (14-5). Izrael többször homállyal fejezte be akcióit - nemcsak elöl, hanem védekezésben is odatették magukat Földi Attila lányai. Egy perc alatt két izraeli pont következett, de Gereben 8. pontja és Kányási kosara visszaállította az előző különbséget, és már csak másfél perc volt hátra (16-7). Gereben 40 másodperccel a vége előtt faulttal együtt dobott kosarat, egy büntetőt még a helyére is küldött, majd az izraeliek találatára Kányási, és Gereben bejátszása után Török válaszolt, ezzel 20-9-re győzött csapatunk a bemutatkozómeccsén - nagyon magabiztos nyitány volt ez a lányoktól.

A magyar csapat pontszerzői: Gereben 10, Török 4, Mérész 3, Kányási 3.


Foto, Slide - B33 Tour facebook oldala
 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus