Három U20-as edzőmeccs összefoglalója

Az U20-as férfi válogatottunk túl van a körmendi, három mérkőzéses felkészülési tornáján. A tudatosan összeválogatott ellenfelekkel szemben Váradi Attila vezetőedző le tudta mérni, hol tartunk jelenleg, illetve elkezdődhetett a „légiósok” beépítése is a keretbe. Az edzőtáborozás továbbra is Körmenden zajlik majd, és a következő komolyabb feltérképezési lehetőség Portugáliában esedékes (június 29-én és 30-án Anglia és a hazaiak együttese ellen). Ezután keretet szűkít a szakember.

 

A három körmendi meccs (Szlovénia, Irán és Románia ellen) rövid összefoglalója és Váradi Attila szakmai értékelése a teljes cikkben!

 

A mieink egyébként többféle szerkezetet kipróbáltak, éppen ezért a kezdőötösökhöz képest sok esetben változott a játékosok pozíciója a találkozó folyamán, a tréner próbálgatja, hogy magasabb vagy alacsonyabb szerkezetben kit hol tud adott esetben a leghatékonyabban használni.

VÁRADI ATTILA: - A három meccset próbáltuk úgy felépíteni, illetve a felkészülés első tornájaként úgy akartuk összerakni, hogy legyen egy elit gárda az ellenfelek között (a szlovének vállalták), aztán kerestünk egy lelkes, agresszív harcmodorút, amilyen csapat sajnos Magyarországon eléggé hiányzik. Vagyis emiatt kellett, hogy Irán ellen ebből is tanuljunk. Plusz egy közvetlen rivális csapatot is szerettünk volna a tornára hívni, aki ellen nagyjából fel tudjuk mérni az erőnket, s még az sem baj, hogy nem sokkal később ismét játszunk velük majd az Európa-bajnokságon. Mivel azonban a programunkból hiányzik az ez elé tervezett két edzőmeccs, most a tornán meccsenként raktuk össze a csapatot. Terhelte is ez a fiúkat, de azt hiszem mégis tudtunk előrelépni, s összességében, az eredményektől függetlenül, vagyis a játék képe alapján elégedett vagyok azzal, amit kaptam. A játékosok maximálisan álltak hozzá a feladatokhoz, a meccsekhez, s mindenkinek legalább 2 meccsen tudtunk lehetőséget adni. A srácok igyekeztek élni vele, s bár voltak különbségek, de csak pozitív dolgokat tudok mondani róluk. Szépen lassan haladunk előre a két külföldről érkező, Rosco Allen és Dobos László) beépítésével, ám ők nem sima kabinet játékosok, mindkettőnek vannak extrái, ezt akarjuk kihasználni majd, úgyhogy remélem, hogy lesz idő ennek kialakítására. Polyák Laci volt aki csak a harmadik napon játszott, közben csinálta a rehabilitációs munkáját. Azt hiszem, a sérülése nagyon jól rendbe jött, 90% felett van akár, de az ebből adódó hátrányt még be kell hoznia. Másik dolog, hogy ugye akkor lehet teljesen gyógyultnak mondani egy kosarast, ha fejben is egészségesnek érzi magát, ha nincsenek benne gátak. Amint ezt eléri, gyakorlatilag 100%-osnak tekinthetjük őt is.

Az alábbi eredmények és a néhány statisztikai adat közzétételében segítségünkre volt Horváth Orsolya, az Alba Fehérvár, és ezen a nyáron az U20-as válogatott technikai vezetője.

Nemzetközi Felkészülési Torna, Körmend

2013. június 20.

Magyarország U20 - Szlovénia U20 76-84
(23-20, 13-20, 11-26, 29-18)

Magyarország U20: Sinkovits 4, Allen 20, Markovics 11, Kovács Á. 9/3, Dobos 4. Csere: Jakab P. 7, Czinger 8, Varga M. -, Blaskovits 5, Nagy B. 4/3, Wirth -, Molnár M. 4. Vezetőedző: Váradi Attila.

2013. június 21.

Magyarország U20 – Irán U21 69-77
(18-15, 14-22, 21-13, 16-27)


Magyarország U20: Sinkovits 2, Allen 8, Kovács Á. 12/3, Varga 7/3, Molnár Cs: Wirth 7/3, Simon 2, Nagy 5/3, Bognár 8/3, Sömenek 7/6, Dobos 6, Blaskovits 5/3. Vezetőedző: Váradi Attila.

Irán: Frovian 2, Mashayekh 17/6, Yakchali 21/15, Dahirzhan 6/6, Yausefvand 8 Cs: Riahi 4, Mozafari 1, Dehghani 3, Bagheri 7/3, Beigi 6, Rahmali 2

Legtöbb lepattanó: Allen 9, Dobos 6, Bognár 5, Sömenek 5
Legtöbb szerzett labda: Sinkovits 3, Kovács 3, Varga 3
Legtöbb gólpassz: Nagy B. 4, Sinkovits 3

Dobószázalékok:
csapat 2 pontos: 39%
csapat 3 pontos: 26%
csapat mezőny: 32%
csapat büntető: 64%

Néhány kiemelkedő adat:
Dobos 2 pontos: 75%
Kovács 2 pontos: 67%
Sömenek 3 pontos: 50%
Varga 3 pontos: 50%

2013. június 22.

Magyarország U20 – Románia U20 85-60
(29-17, 19-15, 17-19, 20-9)


Mo: Simon 5, Allen 19/6, Jakab 6, Kovács Á. 13/6, Czinger 1 Cs: Markovic 12/3, Bognár 9/3, Sömenek 2, Dobos 8, Pongó Má. 8, Polyák 2, Molnár M. Vezetőedző: Váradi Attila.

Románia: Olah 19, Damian 2, Cristean 5/3, Filip 10, Baczo 4 Cs: Movileatlu, Rotariu 2, Stoicoviciu 5, Paum 11/3, Iamuli, baragan, Lazar 2

Legtöbb lepattanó: Allen 7, Kovács 5, Simon 5
Legtöbb szerzett labda: Jakab 5, Simon 4
Legtöbb gólpassz: Polyák 7
VAL: Allen 28, Simon 14, Jakab 11, Markovic 11, Pongó Má. 12

A magyar U20-as válogatott nyári programja és néhány érdekesség IDE KATTINTVA olvasható.

Fotó: ztekosar.hu (Kovács Ádám látható rajta, aki a három felkészülési meccsen összesen 34 pontot ért el az U20-as válogatott tagjaként)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus