Kötelező feladat Luxemburg ellen

A továbbjutás szempontjából elengedhetetlen, hogy az U18-as válogatott ma legyőzze Luxemburgot az Eb negyedik napján.

U18-as fiú B-divíziós Európa-bajnokság, B-csoport, 4. forduló

Luxemburg (0-3) - Magyarország (2-1), 13:30

Luxemburg a pofozógép szerepkörét tölti be a csoportban, s mivel a legalacsonyabb (182) és legmagasabb (193) játékosuk között mindössze 11 centiméteres különbség tapasztalható, ez a tény erősen behatárolja lehetőségeiket. Eddig rendre nagy különbségű vereségekbe futottak bele, sorrendben a hollandok, a szlovénok, és a belgák ütötték ki őket, átlagosan 39 ponttal. A kapott pontok és a begyűjtött lepattanók tekintetében az Európa-bajnoki mezőny leggyengébb alakulata, míg átlagban szerzett 49 pontjuk a 23. helyre elegendő.

Tegnap este rendkívül hatékony védekezésével a magyar csapat komoly skalpot szerzett, mivel a magasságbeli fölénnyel rendelkező, húsz lepattanóval többet szerző, s addig még veretlen Hollandiát győzték le. 

Ferenczi Tamás nyilatkozata a hollandok elleni siker után:

A mérkőzés után a holland edző hitetlenkedve mondta, hogy a 14 hárompontos dobásunknak köszönhetően nyertünk. A szakmai stábbal úgy érezzük, hogy a mérkőzés nem a 14 dobott hárompontosunkról, hanem a kiváló védekezésünkről szólt. Mindenféleképpen meg szeretném említeni hogy a délelőtti 40 perces edzésen újításokat kellett eszközölnünk, melyeket a srácok rendkívül jól alkalmaztak. Az újítások a hollandok 3-2-es zónavédekezése miatt volt szükséges. Hamarabb eldönthettük volna a mérkőzést, de döntő szituációkban büntetőket és ziccereket is hibáztunk, valamint a 4. negyedre külső dobásaink százaléka is visszaesett. Ám védekezésünk továbbra is stabil maradt, így meg tudtuk nyerni a mérkőzést, mely a tegnapi belga győzelemnél is nagyobb skalp volt. A győzelmünk pedig akkor lesz teljesen értékes, ha Luxemburg csapatát is le tudjuk győzni.

A kötelező feladatok megvalósításával egyes esetekben van gond, de jelen pillanatban ettől az U18-as válogatottnál nem kell tartani. Olyan mentális erővel vértezték fel magukat az utóbbi két találkozón fiaink, hogy biztosak lehetünk abban, hogy behúzzák a mai összecsapást és készülhetnek a holnap esti, Szlovénia elleni csatára. 

Szurkoljunk együtt a magyar csapat sikeréért!
Hajrá magyar kosárlabda!

Slide és Fotó: U18 fiú kosárlabda válogatott 2015

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus