Lányaink a világ négy legjobb csapata között

Világra szóló, káprázatos sikert ért el U17-es leány válogatottunk. Mészárosné Kovács Andrea tanítványai egy remek, fordulatos mérkőzésen a páros negyedekben káprázatos játékot nyújtva 61-51-re legyőzte Japánt a csehországi U17-es világbajnokság negyeddöntőjében, ami azt jelenti, hogy fiataljaink ott vannak a világ négy legjobb U17-es válogatottja között.

Magyarország - Japán 61-51 (17-19, 18-7, 6-13, 20-12)

Magyarország: AHO 7, Studer 6/3, DUBEI 16/12, NAGY D. 8, KISS V. 10. Cs: Weninger 2, KUTTOR 10, Böröndy 2.

A bemutatásnál a mieink "nyertek", az ázsiai csapat játékosainak csendes bevonulása után lányaink bemutatásánál volt némi hangzavar a mintegy 20-25 fős magyar szülői, szurkolói csapatnak köszönhetően. Ellenfelünk szerzett vezetést, lányaink kicsit kapkodtak a meccs elején. 4-0 és közel 2 perc elteltével egy jól időzített bejátszás után Kiss Virág szerezte első pontjainkat. A japán válogatott 2 sikeres büntető után kijött egész pályás letámadásra, amelyet elsőre ügyesen játszottak át lányaink, s Aho Nina szerzett kosarat. Nakadát viszont kezdetben nem tudták tartani a mieink, a japán 11-es nem egészen 3 perc alatt 6 pontig jutott. Szerencsére kezdett oldódni a kezdeti feszültség, bemelegedtek a mieink, Aho újabb kosara után Studer Ágnes Aho ügyes kiosztásából triplát dobott. Erre hármassal válaszoltak a felkelő nap országának lányai, majd Dubei Debóra is megszerezte első pontjait. Az ázsiai lányok viszont képtelenek voltak hibázni, de fiataljaink tapadtak rájuk. Mészárosné Kovács Andrea decibelekben meglehetősen gazdag időkérése során a védekezésben nagyobb határozottságot, keménységet kért, ami érthető is, látva a nem egészen 6 perc alatt kapott 17 pontot. Utána ügyes, rendezetlen védelem elleni támadás végén Nagy Dorottya is beköszönt, alig több mint 6 perc alatt kezdő ötösünk minden játékosa betalált. Sikerült kivédekezni japán akciókat, de sajnos ekkor a támadásokat nem sikerült eredményesen befejezni, sőt jött pár bosszantó, ki nem kényszerített eladott labda, így továbbra is futottak lányaink az eredmény s az ellenfél után. A negyed második felében a közel 3 és fél perces kosárcsendet bő fél perccel a negyed vége előtt Kiss törte meg, kosarával a 2 pontos hátránnyal zárták lányaink a nyitó 10 percet.

Továbbra is működött a védekezés, Kiss révén rendezetlen védelem elleni kosárral egyenlítettek lányaink. Volt lehetőség a vezetést is megszerezni, ám elsőre ezt túl gyorsan akarták lányaink, de egy újabb kivédekezett japán támadás után Kuttor Enkő a második hullámban érkezve pazar betörés utáni találatával a negyeddöntő során először vezettek fiataljaink. Sajnos ez egy csöppet sem nyugtatta meg a mieinket, de szerencsére ellenfelünknek elillant a kezdeti magabiztossága. Kuttor egy jó büntetője után Japán válogatottja több mint 3 perc elteltével szerezte negyedbeli első pontjait, büntetőkből. Weninger révén némiképp szerencsésnek tűnő találattal feleltek a mieink. Aho bátor betörésével a szakasz közepén 5 pontosra nőtt az előny. Bár támadásban akadt, amikor kapkodtak a lányok, a védekezés nagyon összeállt, nem találták a rést a remekül záró védelmen Japán lányai. A csapatot ekkor a vállaira vevő Kuttor kosár plusz büntetős akciója után 8 ponttal léptek el lányaink. Japán közel 6 és fél perc elteltével szerezte első mezőnykosarát a negyedben, igaz a távoli találat 3 pontot ért ellenfelünknek. Az ezt megelőző időszakot 12-2-re "hozták" lányaink. Szerencsére az ázsiai tripla csak átmenetileg törte meg a mieinket, nem következett nagy japán roham, ellenben Nagy villant nagyon jókor. Utána pedig a pihenőből visszatérő Dubei. Az előny megszerzése szempontjából igen fontos volt, hogy jó néhány elsietett dobás után sikerült lányainknak visszaszerezni a lepattanókat Japán palánkja alatt. A szünetben már a mieink vezettek 9 ponttal.

A második félidő Aho egy jó büntetőjével indult, amelynek köszönhetően 10 pontosra nőtt az előny. Utána sajnos Studer megkapta a 3. személyi hibáját, ellenfelünk is egy büntetőt értékesített. Első szándékból ugyan nem sikerült a támadásokat befejezni, de ismét visszaszerezték a lányok a támadó pattanókat, s egy pazar figura végén a kosár alatt üresen maradó Nagy duplájával nőtt az előny. Fokozódott az ázsiai letámadás keménysége, s jöttek az eladott labdák, Endo pedig két olyan bravúr triplát dobott, amelyek az NBA-ben is hármat értek volna, 5 pontra jött föl Japán, Mészárosné Kovács Andrea érthetően időt kért. 38-33-nál "befagyott" az eredményjelző tábla, mindkét csapat kapkodott támadásban. Ebben a kritikus helyzetben lépett elő csapatunk kapitánya, Dubei, aki nagyon fontos triplát emelt be a negyed közepén, megtörve a több mint 2 és fél perces "kollektív kosárcsendet". Utána, bár a helyzeteket kialakították, sajnos ki is hagyták lányaink, a zónára váltó s azt hatékonyan alkalmazó Japán büntetőkkel 4 pontra feljött. A negyed hajrájában ismét sok volt mindkét oldalon a sikertelen támadás befejezés. A negyed utolsó percében Nakada 2 pontra hozta föl az ázsiai együttest, egyetlen duplányi előnnyel várhatták fiataljaink a záró szakaszt.

Eladott magyar labdával s döntetlen állást jelentő japán ziccerrel kezdődött a záró 10 perc. Továbbra sem találták lányaink a mozgékony, pattogós ázsiai zóna ellenszerét, jöttek az eladott labdák, hamar időt kellett kérnie Mészárosné Kovács Andreának. Fordított ellenfelünk, lányaink pedig kapkodtak, nem járatták, azonnal "eltüzelték" a labdát. Szerencsére Japán lányai is idegesek voltak, óriási és elég fejelten rohanás alakult ki a pályán, Kiss egy ügyes létszámfölényes akció végén egyenlített. Felállt védelem ellen mindkét csapat szenvedett, és azért érződött: a tét, ki jut a világ legjobb négy csapata közé. Aho hagyott ki büntetőket, újra vezetett Japán. Egészen Dubei újabb hármasáig, amely után megint fordult a kocka. A szakasz közepén Studer megkapta a 4. hibáját. Végre próbálták a lányok a zóna ellen mélységben is járatni a labdát, s Kuttor kosarával 3-mal megléptünk. Endo azonban ismét beemelt egy nagyon távoli hármast, védővel a nyakán. Csapatkapitányunk, Dubei "felvette" az elé dobott kesztyűt, s ismét egy hármassal jelentkezett, 3 ponttal vezettünk, nem egész két és fél perccel a befejezés előtt, labdát szereztünk, s Böröndy Dominika a támadóidő végén bravúros kosarat szerzett. A bónusz büntetővel pedig a lehető legjobban járt csapatunk: a dobás kimaradt, Kuttor viszont visszaszerezte a lepattanót, s miután a társak megtalálták Dubeit, ő beemelte negyedbeli harmadik hármasát. 105 másodperccel a befejezés előtt 8 ponttal vezettek lányaink. Az ázsiaiak siettették a támadás befejezését, kimaradt a tripla. Első szándékból a mieink sem találtak be, de a dupla-duplát (10 pont, 14 lepattanó) ismét szállító Kuttor megint visszaszerezte a lepattanót, s vagányan, bátran visszatette a labdát - 2 pont lett a jutalma, s 10 ponttal vezettünk, 73 másodperccel a befejezés előtt - ez volt a kegyelmdöfés. Újabb rossz ázsiai, majd 51 másodperccel a vége előtt jó magyar hármas következett, ezúttal Studer talált be, 13-mal "mentünk". Utána ugyan beesett egy japán tripla, de ez már nem osztott, nem szorzott - jöhetett az örömtánc.

A kritikus helyzetekben több extrát felvonultatni képes, csapatként jobb magyar válogatott egy izgalmas, fordulatos meccsen megérdemelten verte Japán gyakorlatilag kétemberes válogatottját, s bejutott a világbajnoki elődöntőbe, a világ legjobb négy U17-es válogatottja közé!

Óriási, káprázatos, világra szóló siker, gratulálunk, csak így tovább, lányok, csak így tovább szakmai stáb!

Fotok, Slide - fiba.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus