Leány U18: a középdöntők következnek

Ma délután 16:15-től a középdöntőben folytatja szereplését a szlovéniai Celjében zajló U18-as Eb-n leány válogatottunk Hollandia ellen.

 

Edzéssel, valamint videózással tölötték a tegnapi pihenőnapot Mészárosné Kovács Andrea tanítványai, készülve a középdöntőkre. 

Lányaink ma 16.15-től a holland csapat ellen kezdik meg a középdöntőt, holnap este 20.45-től pedig az a horvát együttes lesz az ellenfél, amelyet hazai környezetben a felkészülés során kétszer legyőztek a lányok. A középdöntőt régi nagy ellenlábasa, a cseh együttes ellen zárja U18-as válogatottunk, mégpedig szerdán 16.15-től. E középdöntőbe a mi csoportunkból Szlovénia veretlenül, Belgium pedig nyeretlenül jutott be - a csoportokban elért eredményeket magukkal vitték a csapatok a középdöntő hatosba. A másik csoportban (talán mondhatjuk) szerencsénkre, körbeverte egymás a cseh, a holland és a horvát válogatott, így mindhárom leendő rivális ugyanúgy 1-1 győzelemmel és vereséggel került a középdöntőbe, mint a mi válogatottunk. 

A mai ellenfél, a holland csapat ereje U18-as nemzeti együttesünk szövetségi edzője, Mészárosné Kovács Andrea meglátása szerint valóban az erőben, játékosai fizikumában rejlik. Az első két csoportmeccsen bizony görcsösen, erőlködve, időnként egyénieskedve játszó lányaink az utolsó, a szerbek elleni csoporttalálkozón játszották a torna során először igazán csapatként, egymást, mindig a jobb helyzetben lévő társat keresve. Ez a helyenként az egy évvel ezelőtti önmagára emlékeztető játék pedig biztos, fölényes győzelmet s - nem mellesleg - továbbjutást ért a csoportban egy ki-ki meccsen. Abból a szép sikerből mindenki kivette a maga részét.  A csapat szakvezetője szerint ma is a szombaton látott egységes, szervezett igazi csapatjátékra lesz szükség ahhoz, hogy sikerrel vívja meg a társaság a feltörekvő holland együttes elleni találkozót, csak csapatként lehet sikeres az együttes.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus