Legyőzték a bosnyákokat az U20-as lányok

A csoport második helyén végzett válogatottunk az A-divíziós Eb-n. 

U20-as női Európa-bajnokság, A-divízió, csoportkör

Magyarország - Bosznia-Hercegovina 97-82 (22-18, 29-20, 23-17, 27-23)

Magyarország: Studer 31/21, Aho 14/6, Dubei 21/9, Török 2, Kuttor -
cserék: Bach -, Weninger 22/9, Tóth -, Markó 5/3, Kiss 2, Kocsis -, Benke -

Nem kezdett jól a magyar csapat, a mérkőzés első öt percében csak Dubei tudott betalálni, hamar meg is léptek hét ponttal a bosnyákok. Itt aztán sikerült megálljt parancsolni és összekapták magukat a mieink, Weninger triplájával 14-14-nél kiegyenlítettek, igaz, az első negyed végéig megint egy kosáron kívülre került Bosznia (22-18). A második játékrészben aztán ismét Weninger lendült bele és vezérletével sikerült átvenni a vezetést is - innentől ment az adok-kapok a nagyszünetig, de a hajrá a magyar csapatnak sikerült jobban és 47-42-es előnnyel vonulhattak az öltözőbe a lányok. Weninger tizenöt, Dubei tizenkét pontnál járt ekkor, de Aho és Studer is kifejezetten produktív volt támadásban, a gárda már hét triplát is elsüllyesztett két negyed alatt, ami éles váltás volt az egy nappal ezelőtti teljesítményhez képest.

A fordulás után aztán következett az ellenállhatatlan magyar henger: egy perc alatt azonnal jött egy 9-0-s futás a mieinktől, amelyet még megtoldottak négy egységgel, így a különbség tetemesre nőtt, gyakorlatilag néhány pillanat alatt eldőlt az összecsapás - 60-42-re vezettek Kuttorék, innen már csak le kellett menedzselni a hátralévő időt. A harmadik negyed végére visszazárkózott Bosznia tizenegy pontra (70-59), de veszélyesen nem csökkent a különbség, a magyar válogatott kézben tartotta a találkozót és végül nyert - a csoportgyőztes Szlovénia mögött így másodikként jutott tovább a kvartettjéből az A-divíziós Eb-n.

Kiemelendő a 31 pontos (11/19 mezőnyből, 7/9 tripla), egészen extrán dobó, de nyolc gólpasszt is kiosztó, valamint négy-négy lepattanót és labdaszerzést is jegyző Studer, de Aho (14 pont, 6/9 mezőnyből, 8 gólpassz), Weninger (22 pont, 9/16) és Dubei (21 pont, 8/12 mezőnyből, 3/4 tripla) is extra teljesítményt nyújtott - emellett Kuttor tíz lepattanója vagy Kiss védekezése (három labdaszerzés, négy blokk) már "csak" ráadás.

A teljes statisztika itt elérhető!

fotó, slide: FIBA.com

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus