Ma kezdik a második kört U20-as lányaink

Az A-divíziós Európa-bajnokság második körében nehéz dolga lesz U20-as női válogatottunknak - 21:45-től Portugália lesz az ellenfél.

U20-as női Európa-bajnokság, A-divízió, középdöntő, F-csoport, 1. mérkőzés

Magyarország - Portugália 21:45

A magyar válogatott az első csoportkörben szoros győzelmet aratott a csehek ellen, majd simán kikapott a házigazda és az aranyéremre is esélyes spanyoloktól, végül szoros, kiélezett találkozót bukott Olaszországgal szemben. Ezt követően az "F"-csoportba került, ahol nehéz helyzetből indul - ide mindenki továbbvitte a korábbi eredményeit, de csak a továbbjutott csapatokkal szemben elérteket, így Magyarország két vereséggel és győzelem nélkül folytatja a küzdelmeket.

A csoport tagja a spanyol és az olasz válogatott mellett a korábbi D-csoport három legjobb együttese, nevezetesen Hollandia, Portugália és Belgium - ma este 21:45-től a luzitán csapattal mérkőzik meg Krivacsevics Dragoljub együttese. Ma esti ellenfelünk a negyedik legtöbb pontot dobta és a harmadik legkevesebbet kapta eddig, így borzasztóan nehéz lesz ellenük - viszonylag gyorsan játszanak, de magas embereik nagyon jól lepattanóznak és főleg Ferreira a pontokat is szállítja (16/meccs). Mellette a jó kinti dobó Filipe veszélyes főleg, de alapvetően nem céloznak túl pontosan mezőnyből, ugyanakkor a palánk alatt ezúttal (is) gondban lehet a magyar csapat.

Rendkívül fontos lenne a győzelem, hiszen így is mi állunk az utolsó helyen 0-2-es mérleggel - igaz, csak a spanyolok hozta két győzelmet, mindenki más 1-1-gyel jutott ide. A mieinktől az eddiginél pontosabb játék és kevesebb hiba kell, a fegyvereink megvannak a sikerhez - a Nagy Dóra-Aldazabal Laura párosra építhetünk, de különösen lepattanózásban javulnunk kell.

A találkozót élőben lehet követni az alábbi képen:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus