Ma továbbjuthatunk az A-divíziós Eb-n!

A tegnapi, litvánoktól elszenvedett vereség ellenére ha ma sikerül megverni Lettország válogatottját, mindenképpen továbbjutunk a Görögországban zajló U20-as Európa-bajnokság csoportköréből, ami óriási szó a magyar kosárlabda szempontjából.

-Bár győzelem nélkül állnak a lettek, ez nagyon csalóka, két balszerencsés vereségük is volt – mondta el lapunknak Váradi Attila, a gárda szövetségi kapitánya. -Alapvetően egy nagyon erős csapatról beszélünk, remek szerkezetben remek játékosok alkotják, ráadásul tegnap pihentek, nekünk viszont ez már a negyedik meccsnapunk sorozatban. Egy győzelemmel továbbjuthatunk, sőt, akár a második helyen is bekövetkezhet ez, de nem számolgatjuk, hogy mi lesz és mi lehet, a saját maximumunkat akarjuk hozni csakúgy, mint az eddigiekben. A statisztikai mutatók sokat elárulnak és természetesen nagyon fontosak. Hogy hány labdát tudtunk szerezni, ennél kevesebbet adjunk el, stb., de legalább ennyire fontos az, hogy azokat a dolgokat, amik nem mutatkoznak meg a statisztikában, pl jó zárások, jó helyezkedés és hasonlók, jól csináljuk, mert ezek fognak végül megmutatkozni. Ezek növelik a csapat minőségét és végül a statokban is megjelennek a következményeik.

18:00-tól jön a találkozó, élő statisztikát itt követhettek!

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus