Minden UP-válogatott mellett három szakember dolgozik

Székely Norbert, a szövetség utánpótlás-referensre mutatta be az utanpotlassport.hu-nak a korosztályos válogatottak irányító stábját. Újdonság, hogy minden csapat mellett három szakember dolgozik.

Az utanpotlassport.hu beszámolója:

Közös edzőtáborban vettek részt az U16-os és U18-as korosztályos kosárlabda-válogatottak. A székesfehérvári MKOSZ-edzőközpontban megrendezett Héraklész-héten először fordult elő, hogy négy csapat egyszerre, egy helyen és kitűnő körülmények között készülhetett. A csapatokat már az új edzői stábok vezették, azokat Székely Norbert, a szövetség utánpótlás-referense mutatja be honlapunknak.

„Előrelépés, hogy mostantól minden stábban három szövetségi edzőt foglalkoztatunk. Természetesen mindegyiküknek meglesz a maga feladata, szisztematikus munkát várunk tőlük. Szeretnénk viszontlátni ugyanazt a stílust az összes válogatottban. Azzal persze tisztában vagyunk, hogy rengeteg munkára van szükség, mire eljutunk odáig.”

Az U16-os leányokat a legutóbb az U18-as korosztályt irányító Mészárosné Kovács Andrea vezeti, a két társa pedig Szentendrei Áron és Veres Judit lesz. Az U18-asokat a Balogh Judit, Iványi Dalma, Cziczás László hármas edzi.

„Nagy öröm, hogy a közelmúlt két világklasszisát is be tudtuk vonni a munkába. Balogh Bubut és Iványi Dalmát rendkívül könnyű volt bemutatnom a játékosoknak. Igyekszünk olyan fiatal edzőknek is feladatot adni, akik már letettek valamit az asztalra. Mint például Cziczás László, a női bajnokságot veretlenül vezető Cegléd vezetőedzője.”

Az U20-as női válogatottat a felnőttcsapat másodedzője, Imreh Ajtony vezeti, a munkáját pedig Gál Tamás és Rónaszéki Szilvia segíti.

„A koncepció megegyezik a férfiválogatottéval, ahol a felnőttek mellett Sztojan Ivkovicsot segítő Pór Péter a szövetségi edző, a kapitány pedig szakmai tanácsadóként van jelen az U20-asok mellett. Mostantól a nők is ugyanolyan elvek szerint készülnek: Imreh Ajtony edzi az U20-asokat, a felnőttkapitány, Stefan Svitek pedig szakmai tanácsadóként segíti őket. A játékosoknak így könnyebb lesz az átmenet a felnőttválogatottba.”

Az U16-os fiúkat a Váradi Attila, Peresztegi Nagy Ákos, Hencsey Tamás trió, míg az U18-asokat Ferenczi Tamás, Horváth Imre és Váradi Kornél edzi. Az U20-asok mellett maradt Pór Péter, a segítője Forrai Gábor és Honti Viktor lesz.

„A fiúcsapatok esetében is igyekeztünk rutinos edzőkből és feltörekvő fiatalokból összegyúrni a stábokat. Az új nemzedékhez tartozik például a huszonnyolc éves Váradi Kornél, aki a FIBA edzőképzésében szerzett képesítést.”

Székely Norbertet megkérdeztük, milyen várakozásokkal vágnak neki a válogatottak a munkának.

„A fiúk közül egyedül az U20-as válogatott szerepel az A divízióban, amelynek létszáma húsz csapatról tizenhatra csökkent. Már az is nagy eredmény, hogy a csapat ott van a legjobbak között, a bennmaradás óriási siker lenne. Az U16-os és U18-as leányválogatott tagja az elitnek, reméljük, hogy az U20-asok is visszakerülnek oda.”
 

Forrás - utanpotlassport.hu
Foto - szoljon.hu
Slide - szolnokiolaj.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus