Spanyolország nyerte az U20-as Eb-t

A spanyolok mögött a magyarok csoportellenfelei, Litvánia és Törökország végeztek – megvan az All-Star ötös és válogatottunk statisztikája

 

A hispán válogatott a korábbi felnőtt szövetségi kapitány, Juan Antonio Orenga vezetésével ért el újra a csúcsra (először, és eddig utoljára 2011-ben, szintén Orenga vezetésével győztek ebben a korosztályban), és bár a csoportmeccsek során kikaptak Finnországtól, végül a kieséses szakaszban ellenállhatatlannak bizonyultak (többek között a magyar válogatottat is magabiztosan győzték le). A spanyolok adták a torna MVP-jét, Marc Garciát, az FC Barcelona Lassa 20 éves hátvédje mellett csapattársa, Francisco Alonso (UNCG Spartans, NCAA) is bekerült a torna álomötösébe. Rajtuk kívül a litván hátvéd, Kristupas Zemaitis (Zalgiris Kaunas), a borzasztóan fiatal, 1998-as születésű török center, Ömer Yurtseven (Fenerbahce/NC State), valamint a torna messze legtöbb pontját dobó finn erőcsatár, Lauri Markkanen (HBA Marsky/Arizona) került be a legjobbak közé, utóbbi minket is megszórt a vasárnapi záró mérkőzésünkön.

A B-divízióba három válogatott esett ki: Magyarország mellett Finnország és Belgium. A végső sorrend ide kattintva megtekinthető.

A statisztikákat böngészve feltűnő, hogy Markkanen toronymagasan a legtöbb pontot szerezte (24.9), a második cseh Svoboda 19.0-s átlagot hozott - Mócsán Bálint 17.6-del az előkelő negyedik helyet kaparintotta meg. A legpontosabban a lett Klavs Cavars célzott (61.7% mezőnyből), Mócsán Bálint a harmadik legpontosabb 54.2%-kal – csapatunk legjobbja egyébként a kétpontosokat tekintve 64.6%-kal második, a triplákat pedig 40%-kal dobta. A hárompontosoknál is találunk előkelő helyen magyart, Antóni Csanád 52 százalékkal felfért a dobogó alsó fokára.

A lepattanózással végig gondjai voltak csapatunknak, ezt jól mutatja, hogy az irányító Pongó Marcell szedte a legtöbb lecsorgót (5.3-es átlag) – itt egyébként a litván Regimantas Miniotas 9.3-del volt a legjobb. Gólpasszokban a szlovén Sisko (7.1) megelőzte a korábbi clevelandi vezetőedző, David Blatt fiát, Tamirt (6.4) – Pongó Marcell a 8. helyen végzett (4.1). Labdaeladásokban Blatt „nyert”, a Top10-ben két magyarral is találkozhatunk (Pongó 4.4, Mócsán 3.1 alkalommal vesztette el a játékszert).

Hatékonysági mutatóban Markkanen utcahosszal nyert (26.7, a második Svoboda 18.9), a legjobb magyar Mócsán lett (22., 12.4). Három játékos dupla-duplázott háromszor (Cavars, a francia Amine Noua és Svoboda), hárman kétszer (a szlovén Cancar, a szerb Lazarevics és Markkanen), további 17 játékosnak egyszer jött össze a statisztikai bravúr – köztük Pongó Marcellnek is.

Mócsán Bálintnak volt több kiemelkedő mérkőzése is: a litvánok elleni súlyos vereség során 32 VAL-t termelt (ez a torna második legmagasabb VAL-értéke egy meccsen), de 25-ig jutott Belgium, és 23-ig Svédország ellen. Pongó Marcellnek a belgák elleni, szintén 32 VAL-os meccse volt a legjobb, amivel holtversenyben végeztek Mócsánnal.

fotó: Fiba.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus