Statisztikák az U16-os fiúk eddigi teljesítményéről

Kovács Benedek, Pallai Tamás és Filipovity Péter eddig a pontfelelősök, de a többi mutató kifejezetten szépen eloszlik a keret tagjai között. Váradi Attila csapatának legnagyobb erénye a védekezés és a fegyelmezettség.

A legelső statisztika, amit ki kell emelni az U16-os fiúk eddigi szófiai, B-divíziós Eb-szereplésével kapcsolatban, az természetesen az, hogy 4-1-gyel továbbjutottak a csoportból a legjobb 8 közé, a negyeddöntőbe - a D-csoportot hibátlanul megnyerő Nagy-Britannia lesz majd holnapi ellenfelük.

A mieink legnagyobb erőssége a védekezés eddig, hiszen Váradi Attila együttese 56.8 pontot kapott átlagban (háromszor mindössze 51-et, egyszer 65-öt, egyszer 66-ot), ez pedig a hatodik legjobb védelmet mutatja a számok alapján - Grúzia mindössze 0.2-del, Ukrajna pedig 0.8 ponttal van előttünk ebben a tekintetben. Fegyelmezett a társaság, hiszen az egész mezőny legkevesebb labdáját mi adjuk el (14.6), és úgy kapjuk a hatodik legkevesebb pontot, hogy a harmadik legkevesebbet szabálytalankodjuk (17.6).

Támadásban pontszerzésben vannak kiemelkedő embereink - Kovács Benedek (13.0), Filipovity Péter (10.4) és Pallai Tamás (10.2) átlagolnak 10 pont fölött az eddigi öt találkozó alapján, csapatszinten pedig a 14-ek vagyunk a 24 csapatos mezőnyben (64.6). Pattanózásban csapatszinten mindössze a 18. helyen állunk (40.0), de itt (is) kijön, hogy mennyire egységesen tudnak játszani a srácok, hiszen a három legjobb emberünk, Kovács (4.6), Filipovity (4.6) és Balsay Ádám (5.0) mellett még öten hoznak legalább 3.0-s statisztikát.

Csapatjátékunk egészen jó, hiszen a 14. legtöbb ponttal is a 9. legtöbb gólpasszt átlagoljuk összességében (16.0) - ebben 2.0 fölötti mutatót hoz Pallain (2.4) és Balsayn (2.2) kívül Verasztó Péter (2.6) és Pintér Máté (2.3) is. Szerzett labdákban is a 9. helyen vagyunk a 24 csapatból (12.0), és itt is eloszlanak a terhek - Verasztó (1.8), Pallai (1.6), Kovács (1.4), Dokmanovic Milán (1.4) és Filipovity (1.2) mellett még öten (Kopácsi Ákos, Lukács Norbert, Kiss Benedek, Balsay, Fekete Dávid) hoztak 4-4 labdaszerzést az 5 találkozó alatt. Csikai Andrással együtt tehát ez a keret kifejezetten egységesen és ezzel együtt eredményesen működik.

Érdekességként meg lehet még említeni, hogy a duplákat a hetedik legjobb arányban értékesítjük (48.2%), és a büntetőket is a hetedik legjobb százalékban süllyesztjük el (64.9%) a triplák viszont nagyon nem mennek, ebben az utolsó helyezettek vagyunk (18.0%).

Foto, Slide - fiba.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus