Szép győzelemmel rajtoltak az U16-os lányok

Lelik Réka öt triplát süllyesztett el, válogatottunk magabiztos, 17 pontos győzelmet aratott Lettország ellen az A-divíziós Eb nyitányán.

U16-os női Európa-bajnokság, A-divízió, csoportkör, 1. mérkőzés

Magyarország - Lettország 86-69 (16-19, 18-13, 23-17, 29-20)

Magyarország: Lelik 23/15, Czukor 4, Gereben 14/3, Soós 3, Juhász 18/3
cserék: Barhács -, Boros 6, Bernáth 2, Mérész 14, Radócz 2, Foitl -

Nem kezdődött jól a találkozó, húsz másodperc alatt két kosarat is szereztek a lettek, a mieink a második perc végén találtak be először - ennek ellenére nem szakadtak le a lányok. A negyed derekán Gereben szerzett két kosarat gyors egymásutánban, majd Lelik triplájával át is tudtuk venni a vezetést - sőt, újra Gereben villant és ő is betalált kintről. Két gyors kosárral azonban ismét fordított Lettország, az utolsó bő három percben pedig csapatunk már nem tudott pontot szerezni, így végül 16-19-cel ért véget a negyed.

A második játékrész elején Mérész Beatrix percei következtek, aki egy leindítás utáni kosárral, majd négy jó büntetővel egymaga fordította meg a meccset, majd Boros is betalált, eközben jó négy percig egyetlen pontot sem engedélyeztünk a letteknek - időt is kellett kérniük. Ez hatott, Rozentale 2+1-es játékával belendültek és vissza is vették a vezetést, bár Juhász triplával tudott erre felelni. Másfél perccel a félidő vége előtt hat ponttal jártak előrébb lányaink, majd egy időkérés után Lelik egy újabb hármassal elérte a tíz pontot - a hajrá azonban a letteknek sikerült jobban, egy 7-0-s etappal visszajöttek, így végül 34-32-vel zárult a félidő. 

A harmadik negyed kezdetén Juhász hozott össze egy 2+1-es játékot, majd a változatosság kedvéért ismét Lelik süllyesztett el egy hármast, tartották a különbséget lányaink - közben a letteknél a hétpontos Klavina négy személyi hibával pihent a kispadon. Salcevica triplája u tán négy egységnyire zárkózott Lettország, ám ismét Mérész tolta meg a csapat szekerét és a negyed második felében már ismét kétszámjegyű előnnyel vezetett válogatottunk. Ezt nagyjából sikerült is megőrizniük Gerebenéknek a végéig, végül 57-49-ről rajtolt az utolsó negyed.

Gyors kosárváltásokkal indult a záró etap, az első percben két-két alkalommal is beköszönt mindkét fél. A folytatásban aztán Lelik beemelte negyedik hármasát is, majd egy szép sorozattal tizenkét pontosra duzzasztottuk az előnyt - a hátvéd közben elérte a húsz pontot is. Itt sem volt még vége a szériának, Lelik Réka ötödik triplája is a gyűrűben landolt, három és fél perccel a vége előtt időt kértek a lettek - itt már szinte a kezében érezhette a győzelmet csapatunk. A hajrában csak az volt a kérdés, hogy meglesz-e a közte húsz, ez végül elmaradt, de így nagyszerű győzelemmel indította az A-divíziós Eb-t U16-os leány válogatottunk. 

fotó és slide: FIBA Europe

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus