U16-os Eb: Ma Csehország ellen a csoportgyőzelemért

Ma délután 16:30-tól a mieinkhez hasonlóan szintén veretlen és már biztos nyolcba jutó Csehország ellen nem csak a csoportelsőség a tét, hanem az is, hogy melyik gárda visz magával egy győzelmet, illetve vereséget a következő csoportkörbe, ahol már a négy közé jutás lesz a tét - tehát ha úgy tetszik, ma már a középdöntős csoportkört kezdi meg Ferenczi Tamás legénysége. Lássuk, mit érdemes tudni a derbi előtt, illetve hogyan lehet élőben követni a csatát!

Sajnos nagyon valószínű, hogy a csapatkapitányunk, Rudner Gábor nem térhet még vissza ma sérülése után, ám a tegnap késő este Hollandia ellen egy pontos sikert arató magyar válogatott akkora erőt meríthetett a nehézségekkel teli diadalból, hogy akár a lendület többet is érhet, mint a csehek tegnapi pihenője - legalábbis csak így foghatja fel a gárda, mivel negyedik nap megszakítás nélkül játszik és a fizikai fáradtságot, illetve a mentális megerőltetettséget csak így lehet a magunk javára fordítani.

Az ellenfelet illetően elmondhatjuk, hogy a palánk alatt picivel még magasabbak is a mienk, egyetlen (telibe) két méteres játékosa van mai riválisunknak, ráadásul az egyéni statisztikákat illetően sincsen annyira kiemelkedő kosarasa Csehországnak, a hármas poszton játszó Frantisek Vána 11 pontjával és 2,7 szerzett labdájával a legjobbjuk, viszont Marko Savic meccsenként 7,3 lepattanóval elég dominánsnak tűnik a palánk alatt, lesz tehát bőven dolguk Fülöp Bencééknek odabent.

A csehek a nyitányon nagy hátrányból verték Bulgáriát (64-54), aztán a következő napon az írek ellen hozták a papírformát (76-52), majd a harmadik játéknapon a hollandokat is elintézték, méghozzá hozzánk hasonlóan egyetlen ponttal (43-42) egy olyan derbin, melynek vége előtt két perccel még Hollandia vezetett négy ponttal, majd kettes mínuszról 5 szekundummal a lefújást megelőzően három büntetővel nyertek. A tegnapi pihenőnap nyilván előnyükre szolgált, viszont egy olyan gárdáról van szó, mellyel a felkészülés alatt kétszer is megmérkőztünk, s egyszer le is győztük mostani riválisunkat.

A találkozóról élőképes közvetítés nem áll rendelkezésünkre, viszont ERRE A LINKRE KATTINTVA élő statisztika segítségével lehet követni a csatát 16:30-tól, továbbá az onlajnok.com is ad szöveges tájékoztatást a mérkőzésről.

Hajrá Magyarország!

Fotó: Farkas Dávid - MKOSZ

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus