U16-os lányok: Csehország ellen az elődöntőért

Már a legjobb négy a tét lányaink számára, ma 17.15-től a csehek ellen érhetik ezt el Juhászék. 

U16-os leány Európa-bajnokság, A-divízió, negyeddöntő

Magyarország - Csehország 17:15

A magyar válogatott a középdöntő utolsó meccsén 14 pontos előnyből, nagy csatában kikapott Franciaországtól, így elveszítette veretlenségét a tornán. Vereség persze sosem jöhet jókor, de mentálisan talán nem baj, ha egy ilyen találkozó (meg persze egy szünnap) után játssza le kulcsfontosságú mérkőzését a csapat - hiszen az előzetesen kitűzött célt ma teljesítheti is válogatottunk.

Ez azonban koránt sem lesz egyszerű, a cseh válogatott magas színvonalat képvisel. Mai ellenfeleink kezdésnek legyőzték Hollandiát, majd simán kikaptak Olaszországtól, a csoportkört pedig a törökök elleni nagyarányú győzelemmel zárták. A középdöntő három mérkőzésén is 2-1-es mérleget hoztak, hiszen a portugálok legyőzését követően kikaptak az oroszoktól, majd az utolsó meccsen nem adtak esélyt a szlovákoknak - így végeztek az E-csoport harmadik helyén és játszhatnak velünk, az F-csoport második helyezettjével.

Az erősségük elég egyértelmű, ugyanis ők a legjobb lepattanózók az Eb egész mezőnyét tekintve - különösen itt kell figyelnie a mieinknek. Alapvetően Juhász és Barhács is kellően magas a feladathoz, de végig nagyon koncentráltan kell játszanunk a palánkok alatt, hogy eredményesek tudjunk lenni - főleg azért is, mert a torna egyik legjobban védekező csapatáról beszélünk. Arról írtunk már, hogy Lelikék milyen statisztikákat produkáltak eddig és az is egyértelmű, hogy a parádés támadójátékra alapozhatunk - bár a franciák ellen voltak komoly hullámvölgyek, az egy nap pihenő és az egy fokkal talán gyengébb ellenfél bizakodásra adhat okot. 

Kérdés még, hogy védekezésben mit tudunk kezdeni, de a csehek nem a sok figuráról és labdajáratásról híresek, bár a pontokat szerzik (főleg közelről), csak 15.-ek a gólpasszokat tekintve - ráadásul olyan nagy klasszisuk sincs, legjobb dobójuk a 10,5 egységet átlagoló Veronika Sipová. Ha a palánk alatt fel tudjuk venni a kesztyűt, akkor jó esélyeink lehetnek a legjobb négybe kerülésre - Magyar Gergely a torna előtt a legjobb ötöt fogalmazta meg célként.

A mérkőzés 17:15-kor kezdődik, hajrá Magyarország!

fotó, slide: FIBA Europe

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus