U16-osaink megverték Szlovákiát is

Szerda este Szlovákia ellen lépett pályára Magyar Gergely csapata. A találkozót megelőző két napon lejátszott Horvátország elleni mérkőzéseken egy-egyre végzett a magyar leány U16-os válogatott.

Lasztoméry András technikai vezető beszámolója:

Látszott a lányokon, hogy zsinórban a harmadik meccsüket játsszák, még a szlovákok először léptek parkettre. Kissé fásultan mozogtak a mieink, az első negyedben főleg a Mérész-Pusztai-Gereben hármas termelte a pontokat. Többek között nekik is köszönhetően két pontos magyar előnnyel zárult az első játékrész.

A rövid szünetet követően a jó védekezés és a megfontolt támadásvezetés egyre nagyobb előnyt eredményezett. Rendkívül jól szedtük mindkét palánk alatt a lepattanókat, igaz a támadólepattanó által kínált második eséllyel nem mindig tudtunk élni.

A nagyszünetet követően állandósulni látszott a tíz-tizennégy pont körüli különbség. A szlovákok próbálkoztak, de a találkozó ezen szakaszában nem nagyon tudtak közelebb férkőzni.

A szerda esti összecsapáson többnyire azok a játékosok kaptak több játéklehetőséget, akik az előző két találkozón kevesebbet szerepeltek. A sorozatterhelés okozta fáradtságnak és a második félidőben való több eladott labdának köszönhetően ellenfelünk öt perccel a találkozó vége előtt feljött hét pontra, de tovább nem tudott zárkózni.

A magyar válogatott így két győzelemmel és egy vereséggel zárta pozegai túráját.  

Folytatás vasárnap Miskolcon a rövid párnapos pihenőt követően.

Magyarország-Szlovákia 62-52 (18-16, 18-8, 16-14, 10-14)
Magyarország: Doktor, Pusztai 10, Czukor 8/3, Foitl 4, Mérész 9. Cs: Török 4, Szeli 5, Gereben 7, Lelik 8, Herman, Radócz 4, Angyal 1, Liska 2.

Az eredmény alakulása: 3. p.: 4-6, 7. p.: 13-12, 14. p.: 24-16, 18. p.: 32-21, 23. p.: 42-28, 27. p.: 48-34, 34. p.: 56-45, 38. p.: 62-49

Fotó: mkosz.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus