U18 Eb: Norvégiát legyőzni - ismét!

A "B" divíziós Európa-bajnokság (fiú U18) utolsó napján a magyar válogatott Norvégiával csap össze 16.15-kor a 13. helyért. A 22 csapatos mezőnyben ez nagyjából a közepe tája, ami eredetileg körülbelül célba volt véve, ám Zsoldos András vezetőedzőben a sok nehézség ellenére is van hiányérzet, mert bizony két alkalommal is lehetett volna kicsivel több szerencsénk, s akkor akár a csoportkör végén nem a harmadik, hanem a második helyen zárunk (s ez esetben rögtön az első nyolc között találjuk magunkat), aztán a középszakasz csoportjában is körbeverés után maradtunk le a 9-12. helyekről. Ám ezeken már kár bánkódni. Így alakult, s most a szép versenyzárás lehet a legfőbb cél.
 

Mai ellenfelünk, Norvégia Romániát győzte le az előző napon. Félidőben még vesztésre álltak Kolstadék, de utána állva hagyták a románokat, s végül kerek húsz ponttal nyertek. Nekünk nem kell félnünk tőlük, hiszen sikerült már pár nappal ezelőtt is elkapnunk az északiakat, ugyanakkor vélhetően nem lesz sétagalopp a meccs, tehát csak koncentrálva lehet diadalmaskodni Norvégia felett, amely igen jól lepattanózó csapat.

Zsoldos András a következőket mondta az utolsó meccs előtt, összegezve az addigiakat, s kicsit kitekintve a többi együttesre is:

- "Csalódottak voltunk a német meccs után, mert óriási lehetőséget szalasztottunk el. A mérkőzés nagy részében a mi akaratunk érvényesült, nyomás alatt tudtuk tartani a neves ellenfelet az egészpályás letámadással, 21 labdaeladásba hajszoltuk őket, míg mi csak nyolcszor vesztettük el a labdát, több pontot szereztünk indításból, de sajnos sok emberelőnyös helyzetet elpuskáztunk, ami a végén megbosszulta magát. Az utolsó két percben semmi sem sikerült, ziccerek és a büntetők is kimaradtak. Mondhatnánk, hogy két kulcsjátékosunk nélkül ez is szép teljesítmény, de nehéz megemészteni, hogy kétszer is azonos győzelemszámmal, de rosszabb pontaránnyal lefelé kerültünk.

A szünnapon volt 60 perc edzéslehetőségünk, ahol igyekeztünk oldani a hangulatot, délután pedig strandolhattak egy kicsit a fiúk.

 

Ma Svájc csapatával kerültünk szembe. A fiúk bizonyítani akarták, hogy nem ebben a kategóriában van a helyünk, és ez sikerült is.  Az első negyedet 13-0, míg a harmadikat 22-0 rohanással kezdtük! Mindenki sokat tudott játszani és mindenki neve mellé került pont is. Bár a távoli dobások nem mentek jól, védekezésünk stabil volt, nem hagytuk kibontakozni az ellenfelet, támadásban sok ötletes megoldásunk volt, végül 82-46-ra nyertünk

 

Holnap, az EB zárónapján ismét a norvégokkal játszunk. Nyolcadik meccsünkön még össze kell szedni minden maradék erőnket és ismét ki kell tenni a szívünket a pályára, hogy biztos győzelemmel búcsúzzunk.

 

Az elődöntőkön a „papírforma” érvényesült. A lengyelek a második félidőben esélyeshez méltóan játszottak és a 2. félidőben biztosan verve a belgákat kerültek a döntőbe.

 

Izgalmasabb volt a Macedónia - Montenegró találkozó. Telt ház előtt, fantasztikus hangulatban, a nézők mindent megtettek, hogy győzelembe hajszolják a hazaiakat. A montenegróiak azonban nagyon stabilak voltak, mentálisan és játékban is. Többnyire vezettek, vagy ha a lendületbe jöttek a macedónok, mindig volt válaszuk, végül nagy csatában, megérdemelten nyertek."

Érdekesség, hogy az a Macedónia, amelyet az első nap során, vagyis csapatunk első Eb-meccsén, egy még elég rossz formában lévő magyar válogatott majdnem elkapott (tízzel nyertek a hazaiak, de lehetett volna sokkal szorosabb is, sőt...), tehát ez a gárda a bronzéremért küzd Belgiummal - egyúttal az "A" divízióba jutás is a tét, hiszen akárcsak az U20-asok kontinenstornáján, az U18-as versenysorozatban is az első három alakulat szintet lép. A fináléban pedig lengyel-montenegrói derbi lesz - ők már jegyet váltottak az "A" divízióba.

Ma, 16.15-kor tehát Magyarország - Norvégia a 13. helyért. Online statisztika követhető a mérkőzésről a fibaeurope.com honlapon.

Fotó: fibaeurope.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus