U18: Egyszer közel voltunk a meglepetéshez

A fiú U18-as magyar válogatott is a felkészülés végéhez közeledik, hiszen július 18-tól Macedóniában játszik a "B" divíziós Európa-bajnokságon. Legutóbb két edzőmeccset vívott Csehországban a hazaiak ellen, s az első találkozón csak a pechünknek köszönhetjük, hogy nem nyertek a mieink a papíron egyértelműen erősebb Csehország ellen. A második meccsen ismét pihenőt kapott Perl Zoltán, ami rögtön meglátszott, de ettől függetlenül ez is hasznos felkészülési derbi volt.

 

Most hétvégén pihennek a srácok és Zsoldos András vezetőedző, valamint segítői, aztán hétfőn találkozó, edzés, kedden is egy tréning, majd még aznap utazás Strumicára, ahol 10 napon át tart a kontinensviadal (július 18-28.). A magyar válogatott 16-án tehát utazással tölti a nap jelentős részét, de 17-én Zsoldos András szeretne még a helyszínen tréning lehetőséget kapni, aztán 18-án jöhet a nyitány: éppen a házigazdák, vagyis Macedónia U18-as fiú válogatottja ellen. Mondhatni durr bele a közepébe!

További Eb-program (az ottani időzóna megegyezik a magyarral):

Csoportmeccsek

- július 18. 18.45: MAGYARORSZÁG - MACEDÓNIA (helyszín: Sports Hall Park)

- július 19. 18.45: DÁNIA - MAGYARORSZÁG (helyszín: Sport Hall Nikola Karev)

- július 20. 12.00: MAGYARORSZÁG - LENGYELORSZÁG (helyszín: Sports Hall Park)

- július 21. 21.00: FINNORSZÁG - MAGYARORSZÁG (helyszín: Sport Hall Nikola Karev)

- július 22.: pihenőnap

- július 23.: általános szünnap

- július 24-28.: HELYOSZTÓK

Az Eb-n összesen 22 csapat indul, ezeket két darab 5-ös és két darab 6-os csoportba sorolták. A magyarok az "A" jelűben kezdik a küzdelmet, ahol öten vannak. Minden csoportból az első kettő lép tovább a legjobb 8 közé. A csoportmeccsek után két ("E" és "F" jelű) csoportot alakítanak ki 4-4 résztvevővel, vagyis az egyenes kieséses szakasz csak azt követően kezdődik, amikor már a legjobb 8 mindössze 4 csapatra szűkül. Vagyis ez már az elődöntő szakasz lesz, és az érmekért, valamint a magasabb divízióba kerülésért fog folyni a harc közvetlenül. Az Európa-bajnokság végén a "B" divízió legjobb 3 csapata feljut az "A" divízióba.

Felkészülési mérkőzések (Belgium, július 11-12.)

 

Csehország U18 – Magyarország U18
83-80 (21-20, 19-22, 25-21, 18-17)

Magyarország: Illés 8/6, Hódi 3/3, Bán 13/9, Perl 7, Bazsó 10/6, Brenner 11, Velkey 7/3, Golomán 14, Boinitzer -, Benke 2, Kósa 3/3, Fülöp 2.

Csehország U18 – Magyarország U18
87-56 (26-20, 22-10, 18-16, 21-10)

Magyarország: Illés 3/3, Bán -, Bazsó 6, Hódi 3/3, Vágvölgyi 4, Brenner 7, Velkey 3/3, Golomán 12, Boinitzer 11, Benke 5, Kósa -, Fülöp 2.

Zsoldos András: - Nagyon jó csapat volt ez a cseh gárda, amelynek a fele még az U19-es vb-n játszott nemrég, s előtte lévő években U16-ban is komoly eredményeket értek el ezek a srácok. Ezért is akartunk ilyen tudású gárda ellen pallérozódni, gyorsulni. Az első meccsen igencsak felszívtuk magunkat, s bár a lepattanóharcot nem tudtuk megnyerni – bár közel voltunk hozzá –, de büszke vagyok a srácokra, mert kifejezetten remekül teljesítettünk. Jól dobtunk, elég jól támadtunk, reális nyerési esélyünk volt: az utolsó 10 másodpercben, egálnál elrontottunk egy ziccert, s a visszatámadásnál egy egylábas hármast dobtak a csehek, így győztek. Nekik szerencséjük is volt, otthon is játszottak, de nem vallottunk szégyent. A második meccsen Perl Zolit, aki a fazont adja nem játszattuk, mert belázasodott, s nem akartuk erőltetni az Eb előtt, legalább több lehetőséget kaptak olyanok, akik addig nem. Ám az elsőhöz hasonló játékot nem tudtuk megismételni. Igazság szerint a másodikon többet fogtunk embert, de ezt nem műveltük elég jól, ráadásul tömegbeli és magasságbeli fölényüket nem tudtuk kompenzálni. Perl nélkül nem nagyon volt mélységi játékunk, nem volt aki megbontsa a falat. Golomán Gyuri megdobta a pontjait, de összességében nem nagyon tudtuk megjátszani őt centerben. Ekkor küzdöttünk, de sem támadásban, sem védekezésben nem voltunk elég jók. Azt hadd jegyezzem meg,hogy a lengyelek az Eb-n nagyjából ezt a kategóriát képviselik majd, mint a csehek, tehát nehéz dolgunk lesz ellenük. 12-en megyünk Strumicára ebből a 13-ból, aki most kint volt Csehországban velünk. A döntés szerint Vágvölgyi Ákos marad itthon.

Fotó, Slide: marcaliportal.hu (illetve fibaeurope.com - a logó)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus