U18: Fogyatkoznak fiaink...

Belgiumból három vereséggel tértek haza U18-as válogatottaink - igaz, elég foghíjas csapattal vettünk részt a felkészülési tornán. A héten még a csehek ellen is játszanak a magyarok, aztán július 18-28. között Strumicán a "B" divízióban lépnek pályára Zsoldos András vezetőedző legényei, az adott Európa-bajnokságon.

 


A felkészülések fő erénye, hogy az adott keretet élesben lehet összerakni, ki lehet alakítani a játékstílust, és gyakorolni lehet egyedi mérkőzés szituációkat. Nos, a magyar U18-as válogatott Belgiumban jócskán gyakorolhatta ezúttal azt, milyen egyértelműen magasabb szerkezetű ellenféllel találkozni, ráadásul úgy, hogy egy vagy több húzóember pihen. Kényszerűségből...

 

 

 

Sajnos Perl Zoltán átmenetileg, Váradi Benedek viszont a jelek szerint egész nyárra kidőlt a sorból. Nélkülük pedig nem volt igazán ütős ez a gárda, hiszen két igen tehetséges mezőnyemberről van szó, akik már az NB I "A" csoportban is letették a névjegyüket.

Az első derbin játszott egyébként a leghatékonyabban a magyar együttes, ami érdekes, hiszen a srácok fáradtak lehettek az utazás után, ám a második napra kiesett az említett Perl is (Váradi el sem utazott Belgiumba), és ott bizony jobbára csak nyomozták a hazaiak játékát a mieink. Aztán a harmadik derbire már ismét bevethető állapotba került Perl, bár  vigyázni kellett vele, s úgy általában véve addigra beleszoktak a fiúk abba, milyen is az, ha nem csak a papíron vezérürüktől várják a pontokat, a jó játékot. Ekkor is nyert Belgium U20-as nemzeti együttese, de már jóval árnyaltabb volt a kép. Nemcsak a végeredményt, de a játékot nézve is. Itt igazából egy negyedet rontottunk el, a többiben partiban voltunk a centerfölényben is lévő belgák ellen.

Bízunk benne, hogy akiket csak lehet megfelelő egészségügyi állapotba hoznak a hátralévő rövid időben, illetve, hogy nem sérül meg már senki. Az egyébként elég erős belgák után ugyanis még a csehek következnek (július 11-12-én), szintén a felkészülés részeként, aztán jöhet a kontinensviadal Macedóniában.

Három felkészülési meccs Belgiumban (2013. július 4., 5., 6.)

Belgium U18 - Magyarország U18

 

76-74 (26-12, 23-16, 13-27, 14-19)

Magyarország: Perl 15, Velkey 2, Bazsó 4, Fülöp 4, Golomán 12. Csere: Bán 13/9, Vágvölgyi -, Brenner -, Boinitzer 5, Benke 19, Kósa -.
 

Belgium U18 – Magyarország U18

 

88-50 (28-22, 28-10, 14-8, 18-10)

Magyarország: Ruják -, Bán 5, Vágvölgyi 3, Bazsó -, Golomán 12. Csere: Brenner 4, Velkey 2, Boinitzer 7/3, Benke 8, Kósa 3/3, Földes -, Fülöp 6/3.


Belgium U18 – Magyarország U18

83-64 (23-16, 18-8, 21-21, 21-19)

Magyarország: Perl 6, Bán 15/6, Velkey 11/6, Vágvölgyi 2, Brenner 4. Csere: Golomán 15, Boinitzer 2, Benke 4, Kósa -, Földes -, Fülöp 5.

Zsoldos András vezetőedző: - Első meccsen volt reális esélyünk nyerni, ott, ha semleges pálya van, szerintem győzünk, hiszen több jó egyéni teljesítményünk is volt. A második meccsen a vezérek nélkül szétestünk és alárendelt szerepet játszottunk. Itt nem tudtuk lelkesedéssel ellensúlyozni a belgák magassági fölényét. Bár a második félidő már jobb volt, akartunk, de nem tudtuk megtenni, amit szerettünk volna, hiszen például milyen dolog az, ha egy 180-as ember fut ki a kétméteres dobóra megakadályozni őt a kísérletben... A harmadik meccsen Bazsó kisebb sérülés miatt nem játszott (igazából a második derbi harmadik percében kidőlt egy húzódás miatt, ami azért is kellemetlen, mert ő is a magasabb embereink közé tartozik). Pozitívum viszont, hogy a lepattanószerzésen kívül megoldottuk a feladatunkat. Sok második szándékos dobása volt azonban a belgáknak, gyakorlatilag ez okozta a különbséget. Másban nem volt gond, dolgoztunk, küzdöttünk, de a kevés lepattanó meghatározta a játékunkat. Viszont így is partiban tudtunk lenni. A csehek talán még erősebbek lesznek, akik ellen játszunk még az EB-ig. Ám nem baj, jó lesz gyorsulni, keményedni, amihez kevésbé voltunk hozzászokva, viszont ezek ellen a kemény csapatok ellen erre van lehetőség.

Megtudtuk azt is, Váradi helyett nem jön be más a keretbe, Csehországba még 13 emberrel utazik a válogatott, majd ez leszűkül utána 12 főre. Nekik kell megoldaniuk az EB feladatait. Perl és Bazsó azonban várhatóan (reményeink szerint) rendbe jönnek, így velük lehet majd számolni.

Fotó: marcaliportal.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus