U18-as 3X3 vb: A fiúk hibátlanok maradtak

A magyar U18-as fiú 3X3 válogatott Dél-Koreát is legyőzte a kínai korosztályos világbajnokság utolsó csoportmeccsén, így hibátlan mérleggel jutott a legjobb 8 közé.

U18-as 3X3 világbajnokság, Csengtu, fiúk, csoportkör
Dél-Korea - Magyarország 13-22

5 gyors ponttal kezdtük a mérkőzést, a második percben már 5-1-re vezettünk úgy, hogy nem is nagyon kellett megszakadni, ezt követően azonban kiszakadt a zsák ellenfelünknél. A dél-koreaiak pillanatok alatt berámoltak három duplát, amivel már ők vezettek 7-6-ra a 3. perc vége felé. Itt azonban el is fogyott a lőszerük, jött ugyanis egy 6-0-s szakasz Hargitai Krisztián és Takács Milán vezetésével, így öt ponttal a mieink vezettek 5 perc játék után, és innentől igazán szorosság már nem tudta tenni a meccset az ázsiai gárda (7-12). Egy újabb koreai dupla után Hargitai volt kétszer is eredményes, Pálinkás Tibor kettesére pedig két koreai válasz érkezett. Csík Richárd és Takács is betaláltak egy koreai pont mellett, így két és fél perccel a vége előtt már közel kerültünk a győzelemhez (12-18). A dél-koreaiak ugyan értékesítettek egy sima ziccert, de Takács és Hargitai mellé is került 1-1 újabb pont, majd Hargitai a 9. percben egy duplát is beszórt. Ezzel a kosárral 22-13-ra győztünk, és hibátlan mérleggel jutottunk tovább az Új-Zéland elleni holnap negyeddöntőbe.

Foto, Slide - fiba.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus