U18-as 3X3 vb: Elődöntőt játszanak a lányok!

A magyar U18-as lány 3X3 válogatott egy fordulatos meccsen, újabb drámai végjátékban diadalmaskodott, ezúttal a spanyolokat győzték le a mieink a negyeddöntőben, így bejutottak a Csehország elleni elődöntőbe.

U18-as 3X3 világbajnokság, Csengtu, lányok, negyeddöntő
Spanyolország - Magyarország 13-14

Révész Boróka büntetőjével, majd Jáhni Zsófia pontjával indult a találkozó, erre válaszoltak a spanyolok a palánk alól a második perc kezdetén (1-2). Tóth Orsolya került főszerepbe, egy percen belül megint egy 2-1-es szakaszt csináltunk a vezetésével, majd jött két újabb magyar találat, amivel 6-2-re elhúztunk. Az eddig hibátlan Spanyolország ekkor kezdett ébredezni - centermunka után, büntetőből, majd nehéz helyzetből is betaláltak, így feljöttek 6-5-re, de Balogh Júlia a meccs felénél elsüllyesztett egy duplát, így 3 pont előnyünk volt 5 perccel a vége előtt (5-8).

Ekkor fordult egy elég komolyat a meccs összképe, a hispánok ugyanis alig több mint egy perc alatt futottak egy 6-0-s szakaszt, úgyhogy a hetedik perc elején már ők vezetettek 3 ponttal (8-11). Beállni látszott a 3 pontos differencia a két együttes között, de a mieink ezúttal sem adták fel - ez gyakorlatilag a névjegyük ezen a vb-n a csoportból való továbbjutás mikéntjét is nézve. Ezúttal Révész volt a hős: 13-10 után a 9. percben duplával hozta fel egy pontra a magyar válogatottat, az utolsó perc kezdetén büntetőből egyenlített, majd kevesebb mint 10 másodperccel a vége előtt a győztes kosarat is megszerezte, ezzel egy nagyon fordulatos meccsen a magyar csapat14-13-ra nyert, és bejutott a legjobb négy közé. 

A világbajnoki elődöntőt 11:45-től Csehország ellen vívja csapatunk!

Az elődöntőhöz az élőképest streamet ezen a linken megtaláljátok!

Foto, Slide - fiba.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus