U18-as fiúk: két szoros vereség Szerbiától

Pénteken és szombaton is szoros meccset játszott a magyar U18-as fiúválogatott Szerbiával - először 11, aztán 9 ponttal kapott ki Ferenczi Tamás együttese.

A kosarsport.hu összefoglalója a pénteki mérkőzésről:

Edzőmeccs, Vrsac, Millenium Dome 
Szerbia U18 - Magyarország U18 79-68 (26-21, 25-17, 14-15, 14-15)

Magyarország: Krnjajski 9/3, Kucsora 12/12, Rudner 2, Bordàcs 15, Pàpai 7. Csere: Fazekas 11/3, Kerpel-Fronius 3, Lewis 8, Werner, Németh 1, Völgyi -, Fülöp -.

Az első mérkőzésen rögtön az elején magukhoz ragadták a kezdeményezést a szerbek, ám az első félidő tizenötödik percéig nem alakult ki nagy különbség a csapatok között. A félidő végére aztán tizenhárom ponttal elhúztak a hazaiak. 

A második félidőben jól tartották magukat a mieink, a hajrára még öt pontra fel is jöttek, a végére azonban ismét 10 pont fölé kúszott a különbség. 

Szombaton délelőtt egy átmozgató edzés vár a csapatra, 18 órától pedig ismét összecsap egymással a két válogatott. 

Ferenczi Tamás, a magyar válogatott szövetségi edzője: - Nagyon jó mérkőzést játszottunk a remek játékerőt képviselő szerb válogatott ellen. Úgy gondolom, hogy ez az eredmény tisztes helytállásról tesz tanúbizonyságot. Taktikai felkészültségünkkel próbáltuk a szerkezeti hiányosságainkat pótolni. A mérkőzésen látszott, hogy más sebességen játszott az ellenfél, minden apró hibánkat könyörtelenül kihasználta. Dicsérni tudom a csapatomat, hogy nem esett össze a második félidőre, hanem végig partiban tudott lenni az ellenféllel.

 

A szombati mérkőzés összefoglalója a kosarsport.hu-n:

Edzőmeccs, Vrsac, Millenium Dome
Magyarország U18 - Szerbia U18 69-78 (11-21, 10-27, 29-11, 19-19) 

Magyarország: Krnjajszki 14/6, Pápai 2, Kerpel-Fronius 10/3, Rudner -, Bordács 1. Csere: Kucsora 18/12, Werner 2, Németh Á. 13/9, Völgyi 2, Fazekas 4, Fülöp 3.

Két nap alatt másodszor találkozott egymással Versecen a magyar és a szerb U18-as fiú kosárlabda válogatott. 

Az első félidőt a hazaiak uralták, a szünet után viszont megváltozott a játék képe, a magyar csapat dominált, és visszajött a hajrára, de fordítani már nem tudott. 

A B-divíziós Eb jövő csütörtökön kezdődik Szkopjében, a mieink hétfőn este már ismét edzenek, szerdán pedig repülnek Macedóniába. 

Ferenczi Tamás, a magyar válogatott szövetségi edzője: Az első félidőben nem volt jó a csapat hozzáállása, megilletődötten játszottunk, nem voltunk kellően agresszívek. A szünetben sikerült felrázni a csapatot, és a harmadik negyedben már olyan mentalitásban léptünk pályára, ahogy azt majd elvárjuk a fiúktól az egész Európa-bajnokság során. Agresszívak voltunk, támadásban fegyelmezettek, ekkor már jó ritmusai voltak az akcióinknak, és beestek a hárompontosaink is, így nagy hátrányból is sikerült visszakapaszkodni a mérkőzésbe. A második félidő végére kénytelenek voltak a szerbek a kezdőötösüket is visszahozni, mert megérkeztünk a nyakukra, pedig több játékosunk szereplését apróbb sérülés miatt nem kockáztattuk meg. Durázi Krisztofer el sem utazott velünk, mert a B33-as selejtezőn beállt a dereka.

 

Forrás, Foto, Slide - kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus