U18-as lányaink a szünet után felőrölték a franciákat

Győzelemmel kezdte a szlovéniai A divíziós Eb-re készülő U18-as leány válogatottunk a nagyszabású nemzetközi tornát Getafében

 

Magyarország-Franciaország 66-51 (14-13, 10-10, 16-9, 26-19)

Az első félidőben végig fej-fej mellett haladt a két csapat, mezőnyből igen gyengén dobtak kissé talán elfogódott lányaink. Az első 20 percben 7 pontig és 6 lepattanóig jutó Kuttor Enikő vezérletével tartották a lépést a lányok a franciákkal. A csapnivaló mezőnybeli dobóteljeseítményt (4/30 dupla, 1/6 tripla) jó büntetőzéssel ellensúlyozták a lányok (13/17, Dubei 5/5), az egyetlen magyar tripla pedig Weninger Virág nevéhez fűződött. 

Térfélcsere után a már a mezőnyből is meg-megvillanó Dubei (1-1 duplát és triplát dobott ebben a szakaszban), valamint Kuttor jóvoltából sikerült ellépni a gall leányoktól, 30 perc után 40-32-re vezettek lányaink. 

A befejező szakaszban a két újabb triplával jelentkező Weninger, valamint az ekkor 7 pontot jegyőz Tóth Tímea gondoskodott az izgalommentes befejezésről. Ez a negyed nagy dobópárbajt hozott, s végül magabiztosan nyertek lányaink. 

Összességében kiegyenlített első 20 percet követően a másodikban már egyértelműen Mészárosné Kovács Andrea tanítványanak akarata érvényesült, jól kezdte tehát a csapat a felkészülési tornát.  

Holnap este 20.30-tól a házigazda spanyol csapat ellen lépnek pályára lányaink. Igazi értékmérő lehet, hiszen tavaly, a csehországi U17-es vb-n a spanyolok ezüst, a mi lányaink pedig bronzérmesek lettek. 

Magyarorszg: Studer Á. 5, Aho 2, Dubei 14/3, Kuttor 11, Kiss 2. Cs: Weninger 14/9, Tóth T. 10, Böröndy D. 8/3, László, Török.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus