Újabb vereséggel búcsú a legjobb nyolctól

Itthon edzőmeccsen le tudta győzni a horvátokat U18-as leány válogatottunk, de tétmeccsen semleges pályán kikapott tőle, így biztos, hogy nem lesz ott a legjobb nyolc között az Eb-n.

 

Magyarország-Horvátország 52-56 (16-17, 14-19, 9-14, 13-6)

A csehek és a szlovénok is a legjobb 8 között érezhetik magukat.  A csehek a belgákat, a szlovénok pedig Hollandiát győzték le. Lányainknak - ahhoz, hogy maradjon esélyük továbbjutni - tétmeccsen is le kellett győzni a horvátokat, akiket a felkészülés során kétszer is felülmúlt Mészárosné Kovács Andrea együttese.

Rendezetlen védelem ellen a horvát csapat szerzett vezetést, Dubei Debóra szép tempóval egyenlített. Lányaink előkészítés nékül dobálták el a labdákat, büntetőkkel 6-2-re ellépett ellenfelünk, jól jött Aho Nina ügyes, kosár plusz büntetős akciója. Lerohanás végén Kiss Virág dobott ziccert, majd rendezetlen védelem ellen Dubei triplájával átvették a vezetést lányaink. A negyed végén előbb bejött a horvát zóna ellen a centerek összjátéka, Tóth Timi passzát Kiss váltotta pontokra, majd a helyzeteit addig is ügyesen kialakító, ám kihagyó Studer Ágnes villant, így 6 ponttal elléptek lányaink. Időt kértek a horvátok, s utána egy tripla óriási lökést adott nekik, magabiztosnak tűnő csapatunk pedig egy pillanat alatt megzavarodott, kapkodni kezdtek a lányok. A negyed 7-0-s horvát rohammal és ellenfelünk 1 pontos vezetésével zárult.

A második szakasz kapkodó-csapkodó játékkal kezdődött mindkét fél részéről. A szakasz első 2 és fél percében 2-2 pont született, a mieinktől Tóth Tímea értékesített 2 büntetőt. Kuttor Enikőnek előbb blokkolták a dobását, majd ígéretes helyzetben lépéshibát vétett. A támadójáték elég esetleges volt, a horvátok játékában úgy tűnt, több a tudatosság. Amikor pedig sikerült mélységi játékkal tiszta helyzetet kialakítani, kimaradtak a dobások. Hosszabb - csaknem 3 perces - kosárcsendünket, amely alatt 8 ponttal elhúzott Horvátország, Tóth törte meg, de sajnos a bónusz büntetőt kihagyta. Mégis Kiss kosarával 4 pontra visszaküzdötték magukat lányaink. Sajnos e fellángolás csak nagyon rövid volt. Miközben létszámfölényes helyzetben Dubei eladta a labdát, a horvátok legnevesebb játékosuk, Ivana Dojkic villansaival ismét elléptek 8 ponttal - ők eredményesen fejezték be létszámfölényes helyzetüket. Mészárosné Kovács Andrea időkérése után Weninger Virág dobott egy szép hármast. Aho is megvillant betörésből. Egy-egyből indulva, a védelmünket megbontva, kiosztások után középtávoli dobások formájában azonban a horvát csapatnak mindenre volt válasza, tartotta 5 és 10 pont közötti előnyét. 20 másodperccel a félidő vége előtt Böröndy Dominika a támadóidő lejártának pillanatában dobott bravúros triplát, ám tudatos támadás végén ellenfelünk erre is válaszolt, így a felek 6 pontos horvát vezetéssel térhettek pihenőre.

Dubei eladott labdájával kezdődött a második félidő, azt viszont elérték a lányok, hogy ellenfelünk ne tudjon 24 másodperc alatt kosárra dobni. Mégis, több mint másfél perc elteltével horvát kosárral kezdődött a második félidő. Kiss tört ügyesen kosárra, majd kihagyta a ziccert, továbbra sem oldódott a görcs, a feszültség lányainkban. Több mint 2 és fél perc elteltével bátor betörésből Aho szerezte első pontjainkat a szünet után. 5 pontos horvát vezetésnél támadhattunk. Weninger senkitől sem zavartatva kiejtette labdát, a túloldalon pedig Dojkic gyorsan dobott két duplát, majd a támadásban kapkodó csapatunk kapott még egy kosarat, mert lepattanót engedett ellenfelének palánkja alatt. Szétesett a játék, így lett gyorsan 3 pont helyett 11 a hátrány, érthető volt a szövetségi edző időkérése. Studer is rontott ziccerben, ekkor egyedül Tóth Tímea volt veszélyes a horvát kosárra. A szakasz hajrájában egy szabad labdáért harcolva Aho Nina rántotta ki a labdát ellenfele kezéből - végre egy dinamikus, határozott mozdulat. Ezt azonban 2 eladott labda követte, egy Kisstől, egy Studertől. Két könnyű horvát kosárral 13 pontosra nőtt ellenfelünk előnye. A szakasz Dubei két jó büntetőjével és válogatottunk 11 pontos hátrányával zárult.

Sikerül-e valami huszáros hajrával fordítani? Az edzőmeccseken a záró szakaszban sikerült lerázni a horvátokat egálról. Most azonban tétre ment a meccs, s 11 pontos hátrányban voltak fiataljaink. A 4. negyed elején több mint 2 percig nem esett kosár - ez is ellenfelünk malmára hajtotta a vizet. Az pedig végképp, hogy betörésből ők szerezték a negyedik negyed első kosarát. Dubei, majd Kuttor is "homályt" dobott, majd közel 3 perc elteltével Böröndy bátor betörésből betalált. Minden mindegy alapon kimentünk letámadni. Sikerült is labdákat szerezni, s megzavarni a horvátokat. Dubei két villanásával a szakasz közepén 7 pontra felzárkóztak a lányok. Labdaszerzés és gyors ellentámadás után Kiss ziccert hibázott, a túloldalon viszont Dojkic büntetett - még egy kritikus helyzet, amelyből mi jöttünk ki rosszabbul, 5 helyett 9 pont lett a hátrány. Óriási hajrába kezdtek a lányok, Dubei 2 büntetője egy 6-0-s száguldást indított el, dobott egy távoli duplát, s Böröndy is kosárral fejezett be egy gyors ellencsapást. 76 másodperccel a vége előtt 3 pontra feljött a csapat. Hosszú horvát akció végén Dojkic kosara megadta a kegyelemdöfést lányainknak.

A horvátok legjobbja, Dojkic 27 pontos, 13 lepattanós dupla-duplával vette ki részét csapata sikeréből. Nálunk ezúttal is Dubei volt a legjobb, ő 18 pontos, 10 lepattanós dupla-duplát ért el. 

Magyarország: Studer 4, Aho 7, Dubei 18/3, Kuttor, Kiss V 6. Cs: Tóth T. 9, Weninger 3/3, Böröndy 5/3

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus