Úton egy ígéretes korosztály

Ma kora délután útnak indult az utóbbi évek egyik, ha nem a legígéretesebbnek tartott női korosztályos válogatottja, az U18-as együttes.

Ma kora délután útnak indult az utóbbi évek egyik, ha nem a legígéretesebbnek tartott női korosztályos válogatottja, a tavaly az U17-es világbajnokságon bronzérmet szerző U18-as leány együttesünk

A kérdésre, hogy tudja-e már, mikor lesz a következő, U19-es vb, Mészárosné Kovács Andrea, a roppant sikeres együttes szakvezetője azt felelte: annyira előre még nem néz. A csapat szövetségi edzőjét csak a következő feladat, jelesül a szlovéniai Celjében, csütörtökön kezdődő U18-as Európa-bajnokság foglalkoztatja. 

Amint arról már beszámoltunk, sérülések miatt Nagy Dorottya, valamint Horváth Krisztina kiesett. Velük, pontosabban hiányukkal kapcsolatban Mészárosné Kovács Andrea a következőket mondta: - Dóri személyében egyértelműen egy meghatározó játékost leszünk kénytelenek nélkülözni. Hiányában sajnos csökkennek a variációs lehetőségek és Horváth Kriszti is hiányozni fog. Bár ő tavaly kiegészítő szerepkörben játszott, sokat fejlődött azáltal, hogy a felnőtt élvonalban is bőven kapott lehetőséget. Ez a fejlődés amúgy már a B3X3-as világbajnokságon is látszott nála, sajnos éppen ott tört el a keze. 

A csapat szakvezetője kiemelte: a tervezett edzésmunkát elvégezte a csapat, a hiányzókat pedig elsősorban csapatjátékkal próbálják pótolni. Hozzátette: azok a lányok, akik felnőtt csapataikban a nemrég bevezetett szabálynak köszönhetően bőven kaptak játéklehetőséget a felnőttek között, fejlődtek is - de nem mindenkinek jutott sok-sok játékperc a felnőtt élvonalban. Kiss Virág az angolok elkeni felkészülési meccsen elszenvedett bokasérülése miatt egy hetet kihagyott, de visszatérve már teljes értékű edzésmunkát végezhetett.  

Ma délelőtt Kecskeméten még edzett a társaság, majd ebéd után indult útnak Celje felé, ahová a tervek szernt este fél 9-9 körül érkezik meg a magyar küldöttség. A lányokat a szintén a hírös városban készülő férfi válogatott tagjai "búcsúztatták" ebédnél. 

Lányaink a belgákkal, a házigazda szlovénokkal, valamint a szerbekkel vannak egy csoportban. Csütörtökön este 20.45-től a belga csapat ellen kezdi meg Eb-szereplését az együttes.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus