Vereséggel zárták az Eb-t az U18-as fiúk

Kikapott Portugáliától, így a tizenkettedik helyen zárta válogatottunk a B-divíziós Európa-bajnokságot. 

U18-as Európa-bajnokság, B-divízió, 11. helyért

Magyarország - Portugália 65-75 (10-21, 20-6, 13-23, 22-25)

Magyarország: Katona -, Somogyi 18/9, Dancsecs 21/18, Werner 12/3, Kucsera 2
cserék: Polgárdy -, Tóth B. -, Mokánszki -, Rátvay 2, Papp 2, Mucza 6/6, Oroszi 2

Nem kezdte jól a meccset a magyar csapat, majd amikor sikerült "berúgni a motort" támadásban, jött egymás után két portugál tripla és meglépett az ellenfél - sőt, 8-19-nél már tíz pont fölé nőtt a különbség. Jól mozogtak a luzitánok, a mieink pedig nem igazán találták a ritmust, ahhoz kellett a két negyed közötti szünet - ugyanis a második játékrészben óriási fordulat állt be. Összekapták magukat Somogyiék, azonnal érkezett egy Mucza-tripla, összeállt a védekezés, csökkent a távolság, sőt, bő két perccel a nagyszünet előtt Dancsecs hármasával ki is egyenlített csapatunk. Dobógépünk még egyszer betalált kintről a negyed végéig, miközben a portugál támadásokat továbbra is szinte tökéletesen sikerült semlegesíteni, így egy 20-6-ra megnyert tíz perccel fordított Magyarország.

A harmadik negyedben Somogyi szórt be gyorsan hét pontot, érkezett egy Werner-tripla is, de hátul megint nem úgy működött a csapat, ahogy a nagyszünet előtt és mindezek ellenére fordított Portugália - sőt, a játékrész vége előtt meg is lépett hét ponttal. Izgalmasan alakult a záró etap is, Werner, Somogyi és Dancsecs is hozzászólt a mieinknél, de mindenre érkezett portugál válasz, nem sikerült átvenni a vezetést - Dancsecs az utolsó percben beszórta hatodik hármasát is, de a harmadik negyedben beszedett hátrányt már nem lehetett eltüntetni. A második félidőben többször is lyukas védekezés és a pontos portugál dobások azt eredményezték, hogy együttesünk elveszítette az összecsapást, így a tizenkettedik helyen zárta a B-divíziós Európa-bajnokságot. 

fotó, slide: FIBA.com

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus